Csukás István meséi velünk élnek, gyerekkorunk óta elkísérnek, és a gyerekeinknek is támaszt adhatnak az élet kihívásaiban. Az író küldetésének érezte, hogy a gyerekeknek segítsen a meséivel, megtanítsa őket az olvasás szeretetére, mély megértéssel fordult a gyermeki lélek felé, ami a mesékből is érződik. Ahogy Csukás István fogalmazott egy interjúban:
„(…) a gyerekeknek szükségük van a csodákra, mivel legtöbbjük egészségesen magányos és visszahúzódó, miközben egy egészen más szemszögből, alulról szemlélik a világot, hiszen kicsik: alig egy méter magasak.
Onnan lentről pedig néha ijesztő a világ.
A mese a legszebb, a mai napig egy olyan műfaj, amely teljes egészében képes ábrázolni a világot. Gondoljunk csak bele: benne van a születés, a halál, a csodák, és ha akarom, a túlvilág is. Eredetileg felnőttműfaj volt, de leszállt a gyerekekhez. Egy gyerek mindent meg akar ismerni, és mindent befogad. Amint iskolába megy, szelektálni kezd. Mindenkinek van egy kincsesbányája, ami a saját gyerekkora, amihez mindig vissza lehet nyúlni.”
Nemcsak a történetekben, de a főszereplők nevének kiválasztásában is tudatos volt Csukás István, vidámságot csempészett a mesékbe és az életünkbe a mesékben megjelenő karakterekkel: „Nem csak a karaktertől lesz valaki szomorú. Már a név is számít. Egy kutya azzal a névvel, hogy Téglagyári Megálló, csakis vicces lehet, ahogy Süsü, a sárkány is vidám. Bagaméri is vidám. Egyébként ő egy élő személy volt gyerekkoromból, Kisújszállásról.”
Csukás István az otthonában, Süsüvel (Kép: Smagpictures/Olajos Piroska)
Jöjjenek az idézetek!
„- Mi semmi?
– A magányosság, az semmi! – mondta Pom Pom. – A kettőnk magányossága, még az is semmi!
Bogyó lassan magához tért, már nem suttogott, kíváncsian megkérdezte:
– Hogyhogy semmi?
– Úgy, hogy semmi, mert van nála nagyobb is! – vágta rá rögtön Pom Pom. S nehogy abbamaradjon a beszélgetés, gyorsan folytatta:
– Mert ugye aki beszélget valakivel, az már nem annyira magányos! Vagyis van nálunk magányosabb is!” – Csukás István: Pom Pom meséi
„Legszentebb dolog a barátság,
többet ér, mint minden királyság.” – Csukás István: Süsü, a sárkány
„Nem tudom, észrevette-e már valaki, hogy a kisebbek mindent tudnak a nagyobbakról! Lefelé nincs titok! Azt hisszük: rejtve, félhomályban cselekszünk, s eszünkbe se jut, hogy árgus szemek kísérik minden mozdulatunkat!” – Csukás István: Keménykalap és krumpliorr
„Ha szereted, viszont szeret.
Ha mosolyogsz, ő is ám!
Ha bánat ér, megosztozik
szegény szíved bánatán.” – Csukás István: Süsü, a sárkány
„– A legyet mért kaptad be? – kérdezte, és a szekrény felé nézett. A kuncogás abbamaradt.
– Az illúzió miatt – felelte a kandúr.
– Illúzió? Az mi? – kérdezte a kiscsacsi.
– Elképzelem, hogy a légy az egér. Meglesem, bekerítem, ugrok egy nagyot, és bekapom!” – Csukás István: Egy szürke kiscsacsi
„– Elkísérhetlek? – kérdezte Pom Pom. – Ketten mégsem leszünk annyira magányosak! Úgy értem, hogy az is valami, ha ül valaki az ember fején. Vagy az is valami, hogy ülök valaki fején…” – Csukás István: Pom Pom meséi – A magányos szamovár
„– Ha otthon vagy, örüljenek neked; ha távol vagy, szeretettel gondoljanak rád!” – Csukás István: Pintyőke cirkusz, világszám!
„Ha őszinte akarok lenni, nekem a régi életem jobban tetszett, mint az új! De a bátyám azt mondta, hogy szedjem össze azt a kevés eszemet, és gondolkozzam: a világon mindenki új életet kezd hétéves korában!” – Csukás István: Hogyan fogtam el Settenkedő Tódort?
„Én azt hiszem, hogy normális lány nem lesz beképzelt egy-két táskahordástól vagy köszönéstől.” – Csukás István: Ugrifüles, az illemtanár
„Az következik, hogy ennek a sok mindenkinek érintkezni, találkozni, beszélgetni kell egymással! Mivel egymás mellett élnek, segíteniük kell egymásnak, ki kell térni egymás útjából, hogy össze ne ütközzenek, meg kell egyezniük, és el kell viselniük egymást. Vagyis viselkedni kell, mégpedig legalább úgy, ahogy az először köszönő ősember. Vagyis barátságosan.” – Csukás István: Ugrifüles, az illemtanár
