nlc.hu
Család

Fiút várt, lánya született

Egy vagyont költött kék babaholmikra, aztán óriási meglepetés érte a szülőszobán

A fiatal nőnek többször is azt mondták, kisfia fog születni. Csak a baba világra jövetele után derült ki, hogy kislány.
Bölcső

Mollie Humble az első gyerekét várta, és az ultrahang-vizsgálatok alapján az orvosok kétszer is azt mondták neki, hogy kisfiút hord a szíve alatt.

Az angliai Hartlepoolban élő 21 éves fodrász annak tudatában, hogy fia fog születni, megtartotta a kék színekben pompázó babaváró bulit, vett egy csomó fiús babaruhát, egy kék cumisüveget, egy újszülöttnek való takarót, amelybe belehímeztette a nevet, amit választott a babának: Roman.

Amikor a gyerek megszületett, Mollie a karjaiba vette, azt mondta neki, „Hello Roman”, megpuszilgatta, majd a mellkasára tette. Legalább 15 percig feküdtek így, amikor a bába megkérdezte a nőtől, megnézte-e, hogy tényleg fia született-e.

Mollie csak rázta a fejét, erre a bába ellenőrizte a gyerek nemét, aztán közölte: „A babája kislány.” A nő először nem hitte el a dolgot, de miután felocsúdott a meglepetésből, ugyanúgy örült a kislányának.

Egy kis tennivaló azért még akadt, párjának gyorsan vennie kellett lányos ruhákat. Mivel fiút vártak, 200 ezer forintnak megfelelő angol fontot költöttek kék babaruhákra, talán csak egy-két fehér volt közöttük. További 280 ezer forintért vettek egy szürke babakocsit, ami egy lánynak is jó, de volt rózsaszín is belőle, lánynak inkább azt választották volna.

Természetesen a szülei imádják a kis Layla-Rose-t, és mivel jelenleg nem terveznek újabb gyereket, már az összes kék babaruhát eladták.

(Mirror)

Még több cikk a baba neméről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése