nlc.hu
Család
Transzneműek házassága Magyarországon

Ők az első transznemű pár, akik hivatalosan is egybekeltek Magyarországon

A törvény szerint az azonos neműek legfeljebb csak regisztrált élettársi kapcsolatban élhetnek együtt, ők mégis egy jogi csavarnak köszönhetően egybe tudtak kelni.

Angyal Elvira és Tamara annak ellenére házasodhatott össze hivatalosan anyakönyvvezető előtt a Fejér megyei Polgárdiban, hogy a törvény szerint azonos neműek legfeljebb csak regisztrált élettársi kapcsolatban élhetnek együtt – írja a Blikk. Ők mindketten transzneműek: nőnek érzik magukat, csak épp férfitestbe születtek.

Ők az első transznemű házaspár Magyarországon

Fotó: Unsplash

Hogyan házasodhattak mégis össze? Evira korábban nemet és nevet váltott, a személyi száma már kettessel kezdődik, és minden hivatali nyilvántartás szerint nőnek számít. Hitvese, a szintén férfinak született Tamara viszont nem jutott túl ezen a jogi eljáráson, mire a parlament törvényt hozott az adminisztratív nemváltás tilalmáról, így a hivatalok őt férfiként tartják nyilván. Öröm az ürömben, hogy épp emiatt nem volt akadálya a törvényes esküvőnek, hiszen jogilag egy férfi és egy nő fogadott örök hűséget egymásnak.

Tamara nincs jóban a gyerekeivel, mind az öten megtagadták, Elvira sincs túl jóban a fiával, de a kisebbik gyereke minden héten meglátogatja őket.

A pár 2015 óta van együtt. Elvira gépészkarbantartóként dolgozik egy üzemben, Tamara pedig egy másik gyárban operátor. Azt mondják, nem nézik ki őket a kis közösségből.

Képeket a párról a Blikk oldalán láthattok.

Kapcsolódó cikkeink

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top