Életmód

Queer Budapest: egy könyv, a főváros meleg és transz múltjáról

Egy amerikában élő magyar egyetemi adjunktus írta meg az ország szivárványos történetét.

A közösségi médiának köszönhetően értesültem róla, hogy augusztusban megjelent Kurimay Anita Queer Budapest című könyve, amely a magyar főváros múltjának egy érdekes szegletébe kalauzolja el az olvasókat. Bár a melegséget, biszexualitást és transzneműséget ezek ellenzői szeretik úgy beállítani, mint valamiféle modern, a hanyatló nyugatról beszivárgó hóbortot, ez nem is állhatna távolabb az igazságtól.

Kurimay Anita a pennsylvaniai Bryn Mawr College adjunktusa, szakterülete a modern európai történelem, azon belül az Osztrák-Magyar Monarchia, emellett azonban foglalkozik a szexualitás, a nők és a gender történetével, a szélsőjobb politikai konzervativizmusával, illetve a sport és a pszichoanalitika történelmével is. A szakemberrel Zoomon keresztül készítettünk interjút.

Mielőtt belevágnánk a könyv boncolgatásába, kérem, árulja el az olvasóinknak, hogyan lett egy amerikai egyetem munkatársa.

Budapesten nőttem fel, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba jártam. Ekkor még versenyszerűen teniszeztem, ez hozta meg számomra a lehetőséget, hogy utazhassak, így 16 éves koromban magántanuló lettem. Kétszer egy hónapot töltöttem Japánban, aztán két évig Ausztráliában éltem. Nagyon sok érdekes élménnyel gazdagodtam, mert akkor még elég furán néztek egy európai nőre, aki egyedül elmegy Japánba, hogy ott különböző családoknál lakjon. Ausztráliában pedig én csodálkoztam el, amikor egy olyan családba kerültem, ahol az apuka mosogatta el az edényeket, ez Magyarországon akkor még szokatlannak számított.

Dr. Kurimay Anita: Magyarországon nincs meg a politikai akarat, hogy emberként kezeljék a meleg, biszexuális és transz embereket

Dr. Kurimay Anita szerint más politikai hozzáállásra lenne szükség, hogy az LMBTQ-közösség tagjai teljes értékű életet élhessenek (Fotó: Bridget Gurtler)

A tenisz elég jól ment, párosban, a 18 év alattiaknál a világ élvonalában, a top tízben voltam, így Ausztráliából megpályáztam egy amerikai ösztöndíjat. Így kerültem a Berkeley-re, ahol az akkor még tömegkommunikációnak (mass communication) nevezett szakra kezdtem el járni. Végül két szakot is elvégeztem, a történelem volt a másik, közben persze a tenisszel is foglalkoztam: többszörös, úgynevezett All American „válogatott” is voltam, ami azzal is járt, hogy a Berkeley kifizette a további tanulmányaimat. Ez a London School of Economics gender és társadalompolitika szakát jelentette. Ezután hazamentem Magyarországra és egy évet dolgoztam Göncz Kinga idején az Esélyegyenlőségi Minisztériumban, ahol a prostitúcióval és az úgynevezett védett házakkal foglalkoztam. Az ottani főnökeim kérdezték, hogy miért nem próbálkozom egy amerikai PhD-vel, mert akkor több lehetőségem lenne ezekkel a témákkal kapcsolatban. Így kerültem a Rutgers egyetemre, ahol kifejezetten erős a genderrel és a nők történelmével kapcsolatos oktatás. Itt szereztem meg a PhD-met is, egy magyar történelemmel foglalkozó szakember, Paul Hannebrink felügyelete alatt.

Ha jól tudom, ez már a nemrég kiadott könyvének a témájával foglalkozott…

Igen, akkor még az volt a címe, hogy Sex in the Pearl of the Danube, azonban a kiadóm, a University of Chicago valami rövidebbet szeretett volna, így lett végül Queer Budapest a könyv címe.

Queer Budapest címen jelent meg könyv a magyar főváros meleg és transznemű múltjáról

A Queer Budapest című könyv hiánypótló kutatás a magyar főváros LMBTQ-múltjáról (Fotó: University of Chicago Press)

Mielőtt beleugornánk a könyvbe, járjuk körül egy picit a queer fogalmát, ez a szó ugyanis az Egyesült Államokban és angol nyelvterületen ismert, de Magyarországon kevésbé használt kifejezés, mint akár a gender, akár az LMBTQ többi „betűje”. Mit jelent pontosan a queer?

Mint sok más, a homoszexualitással kapcsolatos kifejezés, annak idején a queer is pejoratívnak számított, viszont épp az LMBTQ-aktivisták „foglalták vissza”, pozitív jelentést kapcsolva hozzá, identitási kategóriaként. Queernek lenni körülbelül annyit jelent, mint nem heteronormatívnak. Ez már a hatvanas éveket követő identitáspolitikai küzdelmek része volt, mivel az AIDS-krízis miatt rengeteg negatív felhangú diskurzus kezdődött a homoszexualitás körül. Ebben a környezetben a queer egy harcias, de pozitív identitást, hozzáállást jelentett.

Ugyanakkor, van egy másik, akadémiai jelentése is, aminek több évtizedes története van. Nagyon röviden, a nem normatív szexualitást tömörítő szó, ami nem csak identitást, hanem aktust is jelent.

A nem normatív ez esetben azt jelenti, hogy beleértendő a queerbe például a BDSM világa is?

Attól függ, milyen kontextusban beszélünk a témáról. Mielőtt a BDSM-ről és a fetisizmusról azt mondták volna, hogy ez is egyfajta identitás, azelőtt a queer magába foglalta ezt is, szerintem. Vagyis, minden olyasmit, ami nem szokványos, ami nem passzol a vallás által előírt prokreatív normához.

A University of Chicago weboldalán olvasható ajánló szerint Budapest a századfordulón egy pezsgő kozmopolita nagyváros volt, féktelen közösségi szexuális kultúrával és robusztus meleg szubkultúrával. Mit jelent ez pontosan, mennyire voltak szabadosak a XIX. század végén, a XX. század elején a budapestiek?

Azt mondanám, hogy Budapestre – az EU nagyvárosaival együtt nézve – a XIX. század elhozta a tömegkultúra virágzását. Az infrastruktúra fejlődésével, az olcsó újságok megjelenésével és a jelentős migrációval a főváros a leggyorsabban növekvő európai nagyváros volt, Berlin után. Sokan költöztek Budapestre vidékről is, közülük pedig sokan egyfajta felszabadulásként élték ezt meg, nem véletlen, hogy nagyon felpörgött a prostitúció és általában a szexipar.

Ez az időszak a virágzó szexualitás kora volt, mai szemmel nézve meghökkentően liberális szexuális kultúra volt jellemző a fővárosra.

Itt azért bejön a képbe a gender szerepe is, mert ez az előző állítás természetesen a férfiakra vonatkozott. Mikszáth regényeiből és a többi kortárs írásból tudjuk, hogy a magyar dzsentrik számára ebben az időszakban a férfivá válás egyet jelentett a prostituáltak felkeresésével. Ugyanakkor a prostituáltak imidzse is más volt mint ma, akkor teljesen elfogadott részei voltak a nagyvárosi – de akár kisvárosi – társasági életnek.

Eddig világos, de hol van ebben a felállásban az a liberális szexualitás, amit említett?

Nagyon érdekes, hogy a századfordulón a férfiak aktív szexualitása megkérdőjelezhetetlen volt. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy a férfiak szexuális lények, ezzel szemben egy tiszteletreméltó nőnek nem lehettek vágyai. Aktív szexuális vágyai és élete legfeljebb a prostituáltaknak lehetett, hiszen ők tisztességtelen nőként voltak számon tartva. Viszont, a homoszexualitásra rátérve, akkor ez még nem számított identitásnak, egyszerűen olyan férfiakról volt szó, akik más férfiakkal is érintkeztek szexuálisan. Abban az időben azonban egy ilyen aktív szexuális aktus nem kérdőjelezte meg a részt vevők szexualitását vagy a férfiasságukat. A szexualitás és az identitás között nem volt ilyen szoros a kapcsolat, a homoszexualitás sem a köztudatban, sem orvosi vagy jogi ügyekben nem volt tényező.

Mi a helyzet a nők homoszexualitásával ebben az időben?

Teljesen más eset, amire a választ a szexualitáshoz való kulturális hozzáállás különbségeiben kereshetjük. Akadnak olyan történészek, akik szerint a XIX. században a nők között nem nagyon volt szexualitáson alapuló együttlét, hiszen a nők maguk sem tudták, hogy ők szexuális lények. Erre én azért azt mondanám, hogy igaz lehet, biztos sok ilyen volt, de nem kizárólag.

Mi a helyzet a transznemű, transzszexuális emberekkel, ebben az időszakban? A korabeli fotók között keresgélve lehet találni olyanokat, amin például férfinak öltözött nőket láthatunk.

Ebben az esetben nagyon fontos a kontextus. Elképzelhető, hogy egy nő ebben a korban azért öltözött férfinak, mert éppen munkát keresett, így pedig könnyebben talált állást és esetleg több pénzt is kapott. Ugyanakkor, például egy transz férfi esetében, vagy a leszbikus kapcsolatoknál nagyon fontos volt az osztály-hovatartozás. A magasabb társadalmi osztályokban elvárták a normaalapú öltözködést, a felső középosztálybeli nők legalább a kinézetükben igyekeztek ehhez tartani magukat. A normatörés az ő esetükben ott volt, ha nem mentek férjhez. Egy férfi esetében ez is sokkal elfogadottabb volt, a nőkre sokkal nagyobb társadalmi nyomás nehezedett, hogy házasságot kössenek.

Könyv készült Budapest szivárványos múltjáról

Képünk illusztráció (Fotó: Fortepan)

A társadalmi elvárások és az osztályalapú társadalom hatalmas különbséget tett a férfi és a női homoszexualitás között és nagyon meghatározta, hogyan lehet ezeket a kapcsolatokat kezelni. A könyvemnek is ez az egyik fő motívuma is ezzel foglalkozik. Paradox helyzet, hogy a Horthy-korszakban – amit a mai kormány tulajdonképpen bálványoz – a család, a tisztesség és a gyerekek száma volt rendkívül fontos, hiszen Trianon után az volt a cél, hogy növeljék a magyarok számát. Ugyanakkor, a konzervatív kormány és az erősen nacionalista diszkurzus ellenére a magánéletre úgy tekintettek, hogy ami otthon, a négy fal között történik, az mindenkinek a magánügye. Persze, megint csak a férfiakról beszélünk.

Ismét felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet a nőkkel?

A nőknek nehezebb volt, különösen, ha nem házasodtak meg és nem vállaltak gyereket. Ugyanakkor, ha eközben leszbikus kapcsolatot is folytattak, azért nem állították őket pellengérre. Struccpolitikát folytattak, úgy voltak vele, hogy amiről nem beszélnek, az nincs, homoszexualitás pedig nincs. Ez egészen 1989-ig így is maradt, éppen ez okozta a problémát, amikor ez a téma megjelent a közbeszédben. A konzervatívok azóta is ezt mondják, hogy minden rendben van, amíg otthon történik, amíg nem beszélsz róla és nem vonulgatsz az érdekeidért.

Kanyarodjunk vissza egy pillanatra a nyelvi dolgokhoz, magyarul ugyanis nem igazán van olyan elfogadható kifejezésünk, ami pontosan lefedné az angol ’gay’ szó jelentését. Annak, hogy ’meleg’, akad pejoratív felhangja, ráadásul gyakran használják a „melegek és leszbikusok” formulát, a gay azonban mindenkire vonatkozik, aki a saját neméhez vonzódik. Hogyan lehetne ezt a magyar nyelvbe is átültetni?

Ez egy nagyon érdekes felvetés, hiszen például a ’gender’ kifejezéssel kapcsolatban sincs megfelelő magyar nyelvű szókincsünk. A ’gay’ szó először pozitív volt – régebbi jelentése: vidám, gondtalan – a szerk. – később pejoratív lett. A médiaforradalommal változott meg a helyzet. Ezek az új szavak – amelyek először az aktusra, majd az identitásra vonatkoztak – eleinte „kétirányúak” voltak.

Akadt olyan, amit az aktivisták használtak, és volt, amit a többségi társadalom, azon belül azonban főleg az orvosi és jogi szakemberek, akik politikában vagy jogban próbálták meg ezeket a kifejezéseket legitimizálni.

Sajnos, úgy látom, hogy Magyarországon továbbra sincs meg az LMBTQ-közösség megfelelő támogatása, így pedig nagyon nehéz olyan szavakat kitalálni-átvenni, amiket aztán pozitív módon el lehet terjeszteni. Ez persze nem a hazai aktivisták hibája, hanem a többségi társadalom gyengesége. Ha belegondolunk, az olyan kifejezések, mint például a genderqueer, itt, az Egyesült Államokban általában Hollywoodon és az influencereken keresztül terjednek, ők népszerűsítik, aztán a fiatalok és a progresszívak is átveszik.

Magyarországon viszont még nem tart itt ez a folyamat, mivel ott még mindig annyira negatívan van beállítva. Sokszor pedig az okozza a problémát, hogy az angol nyelvből kerülnek át a magyarba ezek a kifejezések, így pedig nehéz olyan fordítást találni hozzájuk, amit aztán ugyanúgy tudnának használni a fővárosban és mondjuk egy kis vidéki faluban is.

Problémás, hogy a magyar fiatalok nem igazán vesznek részt a politikai diskurzusban, emiatt pedig nem is nagyon veszik őket komolyan – legalábbis távolról sem annyira, mint nyugaton – csak, ha valamit akarnak tőlük.

Külföldön élő magyarként és a téma kutatójaként hogyan látja az elmúlt másfél-két évtizedet a hazai LMBTQ-közösséget tekintve? Lett nálunk is Pride-felvonulás, aztán kordont húztak köré, de szerencsére ez már a múlté. Most viszont a Városházára kitűzött szivárványzászló szúrta sokak szemét, el is távolították onnan egy politikai akció keretében, aminek lelkendezve tapsolt a kormányközeli média, és akadtak kormánypárti politikusok is, akik támogatásukról biztosították az elkövető Novák Elődöt. És akkor még nem beszéltünk a 33-as paragrafusról, ami gyakorlatilag betiltotta a nemváltást Magyarországon…

Hogyan látom? Nagyon nehéz ez… Úgy gondolom, hogy minden hosszú távú, kulturális változás – így a nemiséghez való kapcsolat megváltozása is – akkor lehet maradandó, ha az országnak a nagyobb hányada elfogadja, elhiszi mindezt. Ebből a szempontból sajnos nagyon nehéz pozitívan értékelni az elmúlt húsz évet. Az egész huszadik században negatív volt az ezzel kapcsolatos hozzáállás. Miközben a hatvanas évek politikai-társadalmi mozgalmai máshol, nyugaton elhozták a szexuális forradalmat, nálunk a szocializmus miatt a homoszexualitást teljes mértékben medikalizálták. Nem beszéltek róla, vagy, ha mégis szóba került, akkor betegségként kezelték. A rendszerváltás után volt egy rövid ideig tartó pozitív időszak, mivel akkor az Európai Unióba való belépésünknek fontos eleme volt, hogy a politikai akarat megmutassa: igen, mi is Európába tartozunk.

Könyv készült Budapest szivárványos múltjáról

Duna strandfürdő az Újlaki rakparton a Sajka utcánál (Fotó: Balassa Péter/Fortepan)

Nyugaton és főleg az Egyesült Államokban az azonos neműek házasságának is voltak aktivistái, akik elérték, hogy már az ezt lehetővé tévő törvények ratifikálása előtt az átlagember is elkezdett egyre pozitívabban hozzáállni, mostanra pedig már ott tart a dolog, hogy még egy Donald Trump sem mer nekimenni az azonos neműek házasságának. Magyarországon is elindult egy hasonló folyamat, aztán sajnos vettünk egy 180 fokos fordulatot. A szélsőjobboldali aktivisták váltak a norma és a diszkurzus alakítóivá. Azt pedig tudjuk, hogy az embereknek mennyire nehezen megy a kritikai gondolkodás, ha pedig sokáig hallgatják a hasonló propagandát, teljesen átitatódnak vele.

Az is negatívum, hogy Magyarországon a Pride az egyetlen reprezentációs modell, ezen túl azonban nincs más normalizált megjelenítése a melegségnek. Ráadásul, a legnagyobb baj, hogy ezt még a jog szentesíti is. Persze, vannak meleg szórakozóhelyek, a közösségi médiában is van egy egyre növekvő közösség, ami abszolút támogatja egymást, de valójában ez gettósítás, nem olyan, mint egy nyugati társadalomban.

A fejlett országokban a társadalmaknak kezd normalizált részévé válni a homoszexualitás, az LMBTQ, vagy épp a transz emberek létezése. Eközben Magyarországon iszonyatosan heteronormatív a hozzáállás. Gyakorlatilag hasonló a helyzet, mint a harmincas években: ha nem beszélünk róla, nem fókuszálunk rá, akkor oké, de ezek az emberek nem lehetnek a társadalom teljes értékű tagjai ,nem vállalhatják nyíltan a kapcsolatukat, hogy a házasságról és a többiről ne is beszéljünk.

Magyarország olyan szinten van lemaradva, elég csak a transznemű emberek megértésére gondolni. Amerikában már megvan ennek a reprezentációja, hogy a transz embereket is emberként kezeljük, hiszen ők is ugyanolyanok, mint mindenki más, csak más a nemi identitásuk, mint amibe születtek. Az Egyesült Államokban van olyan erős a civil társadalom, hogy már például a hadsereg vezetői is felismerik, hogy a gyűlölködés csak árt nekik. A másik, hogy az amerikai fiatalok nagyon felkarolták ezt a témát. Nem véletlen, hogy Trump is ennyire oktatásellenes, mert tudjuk, hogy az egyetemeken mennyire exponálva vannak a diákok a különféle identitásoknak, amikkel megismerkedhetnek és láthatják, hogy nem az ördögtől valók. Ráadásul a fiatalok egyrészt sokkal jobban hallgatják a hangjukat, például a közösségi médiában, TikTokon, és egyre jobban tudják befolyásolni a mainstream politikát is, de jobban részt is vesznek a politikai-társadalmi diskurzusban is.

Maradva a Pride témájánál még egy kicsit, idén érthető okokból elmaradt a felvonulás, az ezzel kapcsolatos hírek alatt azonban óramű pontossággal jelennek meg azok a kommentelők, akik az unalomig ismert dolgokat mantrázva azt kérdezik, minek „ezeknek” vonulgatni, hiszen ez mindenkinek a magánügye. Ön szerint mi a leghatékonyabb válasz erre a felvetésre?

Visszakanyarodok a civil társadalomhoz: a lényeg, hogy aktív részei legyünk az ország életének. Mit válaszolnék egy ilyen kommentelőnek? Sajnos a szocializmus miatt sok emberben rossz emlékeket ébreszt a felvonulás, de sokaknak nyilván nem ezzel van baja, szóval inkább azon gondolkodnék el, mi az, ami ennyire bántja őket ebben.

Nyilván senki nem kötelez senkit arra, hogy részt vegyen egy ilyen vonuláson, senki senkit nem kötelez arra, hogy örüljön ennek. Ugyanúgy, amikor azt mondom, hogy az emberek annyira mérgesek a melegházasság miatt, azt kell megértenie a tiltakozóknak, hogy ez nem róluk szól, hiszen senki sem kötelez rá senkit, hogy valakivel összeházasodjon.

Ez arról szól, hogy két ember teljes értékű embernek érezhesse magát, hogy részei legyenek a civil társadalomnak, annak az országnak, ahol elvileg mindenki egyenlő. Nyilván, ezt nehéz mérges, dühös embereknek mondani, akik erkölcsi szempontból felsőbbrendűnek gondolják magukat.

Mindig oda lyukadunk ki, hogy azt kell megkérdezni, mit gondolnának, ha a legjobb barátjukról, gyerekükről, unokájukról, azaz olyan, a közelükben lévő emberekről derülne ki, hogy melegek, akiket feltétel nélkül szeretnek. Ehhez persze empátiára is szükség van, ugyanakkor, ezek a fenti kifogások lassan már több mint száz évesek.

Ugyanakkor szükség van a másik fél részéről egy olyan belső önvizsgálatra, hogy képesek legyenek átgondolni: azt a heteroszexuális házasságot tekintik szentnek és sérthetetlennek, ami 50 százalékban válással végződik és ahol tombol a családon belüli erőszak. Könnyű egy ideát felépíteni, de akkor legyünk kritikusak mindenkivel szemben.

Egy házasság nem lesz tökéletes, ha két férfi vagy két nő házasodik össze, de nem tökéletes egy férfi és egy nő esetében sem. A lényeg, hogy tiszteljük egymást, tudjunk nyíltan beszélni a szexualitással kapcsolatos dolgokról, hogy a következő generációnak ne szorongást és alkoholizmust adjunk tovább. Ehhez arra is szükség van, hogy a heteroszexuális házasságokról is tudjunk beszélni és hasonló nyíltsággal, tisztelttel és odafigyeléssel tudjunk foglalkozni olyan témákkal is, mint a melegházasság vagy az LMBTQ-kapcsolatok.

Emellett az is egyértelmű, hogy ha az országnak olyan vezetése lenne, amelyik vállalja, hogy a melegek is 100 százalékos részei a társadalomnak, ugyanúgy megvédjük őket és ugyanolyan normák-törvények vonatkoznak rájuk, az iskolában, a médiában és mindenhol, akkor ezt meg lehetne oldani egy felülről jövő szándékkal is, de ez más politikai hozzáállást kíván.

További cikkeink LMBTQ témákkal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése