Horváth Dávidra és öccsére, Krisztiánra a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány közösségi oldalán figyeltem fel nemrég, ahol megosztottak róluk egy közös fotót. A képen két testvér ölelkezik egy életmentő beavatkozás előtt, melynek ők a főszereplői: a tizennégy éves Krisztián donorként, a hét évvel idősebb Dávid pedig betegként. Amiről a kép mesél, az mégsem a betegség vagy a félelem, nem a küzdelem, és nem is a fájdalom, hanem sokkal inkább a testvéri szeretet és önfeláldozás, a remény és a kitartás. Hogy együtt vannak, egymásért, és ez a legfontosabb.
„A nagyfiam ott sírt a kórház előtt”
2018 augusztusában teljesen váratlanul derült ki, hogy Dávid leukémiás. Tizenkilenc volt akkor, éppen a barátnőjénél töltött pár napot Szekszárdon. Egyszer csak nagyon rosszul lett, nemsokára már a kórházban vizsgálták. „Onnan hívtak fel telefonon. A bátyjával kocsiba ültünk és mentünk Szekszárdra” – emlékszik vissza az édesanya, Erzsébet. Szavaira nehezedik a fájdalom és a kimerültség, a több mint két éve tartó, embert próbáló aggodalom és idegeskedés minden nehéz perce. A negyvenhat éves asszony öt gyermekével él a Sopron közelében fekvő Pinnyén. A felnőtt gyerekei (Péter 28, Erzsébet 25 éves) nélkül nem is tudja, mi lenne velük. A két kisebb testvér pedig még általános iskolás. Viktória 10, Krisztián 14 éves.
Dávid a szekszárdi kórházból pár napos kivizsgálás után a pécsi hematológiára került. Ott elvégezték a csontvelő-biopsziát, és sajnos beigazolódott a gyanú, hogy Dávid akut limfoid leukémiában szenved.
Sosem felejtem el, amikor megtudtuk a rossz hírt. Péter, a nagyobbik fiam ott sírt a kórház előtt. Aznap volt a születésnapja.
A család élete teljesen felfordult. Dávidot a pécsi kórházban kezelték, oda jártak a családtagok látogatni Pinnyéről, amennyit tudtak, de telefonon minden nap beszéltek. „Fél évet volt kórházban a fiam, egymás után kapta a kemoterápiás kezeléseket. Ez nagyon megviselte testileg és lelkileg egyaránt. És közben a testvéreit is, az egész családot itthon. Szegény Dávid, ott volt egyedül, kétségbeesve. Sokszor sírt, hogy nem akar meghalni. Borzalmas volt hallgatni, szörnyű ez a tehetetlenség a mai napig. Egy anyának sem kívánom. Nemrég közölték vele azt is, hogy a sugárkezelések miatt már biztosan nem lehet gyereke sem.”
Embert próbáló kínokat élt át Dávid
2019 márciusában ért véget Dávid féléves kórházi kezelése, hazamehetett a családjához. Persze a fenntartó kezelést tovább kellett folytatni otthon, a kontrollvizsgálatokat Sopronban végezték. Egy év telt el így. „Már úgy tűnt, hogy túl vagyunk rajta, Dávid tényleg jobban volt, aztán néhány nappal a Pécsett elvégzett negatív eredményű csontvelőszűrés után megint rosszul lett. Fejfájásra és kettős látásra panaszkodott. Bevittük a soproni ügyeletre, ahonnan Szombathelyre került, majd vissza Pécsre. Kezdődött minden elölről. Újabb kemoterápiás kezelések, a sok gerincvelői csontvelő-biopszia, embert próbáló kínok. A fiam nem egyszer el is ájult a mintavételeknél.”
Miután az újabb terápiák sajnos nem hozták meg a várt eredményt, Dávid kezelőorvosai nyáron úgy döntöttek, hogy a fiúnak csontvelőtranszplantációra lesz szüksége. „Addigra az egész család túl volt a kivizsgáláson. Már tudtuk, hogy egyedül a kistestvér, Krisztián felel meg. Ha sor kerül az átültetésre, ő lesz a donor. Dávid kezdetben azért is elutasító volt a transzplantációval szemben, mert nagyon féltette őt, azt hiszem, a családban Krisztián a legérzékenyebb. Dávid pedig nem akarta, hogy miatta szenvedjen ő is. Persze nem volt más választás.”
Dávid nagyon féltette öccsét, nem akarta, hogy szenvedjen (Fotó: magánarchívum)
A csontvelő-transzplantációval a betegeknek 45-70 százalékos esélyük van a gyógyulásra, ami a beavatkozás nélkül kb. 20 százalék lenne. Ezekben az esetekben a betegséggel súlyosan érintett csontvelő (csaknem) teljes kiirtása után, az őssejtek bejuttatása révén új, működőképes csontvelő kialakítása a cél. Forrás: webbeteg.hu
Dávid pécsi kezelőorvosa, dr. Csalódi Renáta közben elkezdte az egyeztetést a budapesti orvosokkal, akik a transzplantációt végezték. „Minden orvos nagyon rendesen bánt a fiúkkal, de a doktornő különösen készséges volt mindig. Szépen elmondott mindent, és nem fogadott el cserébe semmit, nagyon kedves, tisztességes szakember. Megbíztam benne, Dávid jó kezekben volt nála és a többi orvosnál is.”
„Ugye segítettem Dávidnak?”
A budapesti Szent László Kórház területén lévő Démétér Ház biztosított szállást az édesanyának és Krisztiánnak arra a néhány hétre, amíg a fiúkat felkészítették a transzplantációra. „Nagyon hálás vagyok az ott dolgozóknak, ők is mindig kedvesek és segítőkészek voltak. Maradhattam volna a transzplantáció után is, hogy Dávid közelében legyek, de haza kellett jönnöm a kisebbekhez, a kislányom így is nagyon megsínylette lelkileg azt a két hetet, amíg távol voltunk Krisztiánnal.”
A tizennégy éves Krisztián hősiesen tűrt mindent, pedig korábban még egy vérvételtől is rosszul volt. „Szegénynek rosszak a vénái, sokszor alig találják meg. Most egy szó nélkül, maximálisan együttműködve csinált mindent, amit kértek tőle az orvosok.” Krisztián sejtnövelő injekciókat és más gyógyszeres kezelést kapott, miközben minden szűrővizsgálatot elvégeztek rajta is. Végül altatásban beültették a mellkasába azt a kétágú csövet, amelyen keresztül másnap a vérét levették, hogy kinyerjék belőle az őssejteket.
Délelőtt vették le a vért, majd délután hat körül hozták megmutatni Krisztiánnak azt a tasakot, amelyben az őssejtek voltak. Hogy lássa, mit kap tőle a testvére.
Krisztián a beavatkozás után (Fotó: magánarchívum)
Erzsébet akkor érezte igazán, mennyire rettegett Krisztián az egésztől, amikor a fiú az altatásból ébredezve félálomban sírdogált. „Azt kérdezte: ugye segítettem Dávidnak? Szegényke annyira meg volt rémülve, azt hiszem, akkor adta ki magából. Nem akarta, hogy lássuk, hogy ez neki is fáj, hogy mennyire aggódik ő is. Szerintem szégyellte azt is, amikor néha elsírta magát.” Az édesanya végig érezte, hogy a fiai maximálisan kiállnak egymásért, hogy bármekkora áldozatra képesek lennének. „Dávid nagyon sajnálta az öccsét. Miután pár héttel a beavatkozás előtt elváltak egymástól, én közvetítettem köztük, Dávid kérésére. Nem volt rá képes, hogy beszéljen vele.”
„Mást nem tehetünk, csak reménykedünk”
Dávid a transzplantáció előtt úgynevezett kondicionáló kezelésben, teljestest-besugárzásban részesült, hogy a saját csontvelejét kiirtsák. Ezt követően kapta meg Krisztián őssejtjeit. „Neki már korábban beültették a csövet a mellkasába, még a pécsi onkológián. De szegénynek cserélni kellett kétágúra, mert a korábbi csak egyágú volt. Őt nem is altatták.” Dávid még jó pár hétig a kórházban volt, az átültetést követő tizenkét napban steril körülmények között. November elején térhetett haza a kórházból.
„Dávid legutóbbi vérvizsgálatán 99 százalékban Krisztián vérét mutatták ki, ami jó hír, nagyon bízom benne, hogy a szervezete befogadja az új csontvelőt. Egyelőre biztatóak az eredményei. Három napja is Pesten voltunk vérvételen, és holnap lesz a csontvelő-mintavétel. Ennek a vizsgálatnak az eredménye kulcsfontosságú, reméljük, megerősíti, hogy Dávid szervezete jól reagál a testvére sejtjeire. Még egy ideig izgulhatunk az eredményre várva, de mást nem tehetünk, csak reménykedhetünk, hogy a fiam meggyógyul.” Dávidnak továbbra sem könnyű elviselnie a kezeléseket: most hétféle gyógyszert kell szednie, a gyomra, a nyálkahártyája teljesen tönkrement a sok agresszív kezeléstől. „Tele volt sebekkel a nyelve. Kapott morfiumot is a fájdalmaira, de attól hallucinálni kezdett, ezért megvonták tőle. Beszélni sem tudott, képtelen volt kinyitni a száját.”
Dávid és öccse, Krisztián
Most már jobban van, de máshogy érzi az ízeket, vizet például képtelen inni, a fémes ízérzet miatt. „Próbálok olyat főzni neki, amit kíván, de szegény alig eszik néhány kanállal. És hát nem is tudom mindig megvenni, amit szeretne, itt vannak a kistestvérei, róluk is gondoskodni kell közben.”
Erzsébet bevallja, a fia betegsége nagyon megviselte a családot lelkileg és anyagilag is, odáig jutott, hogy a saját gyógyszereire sokszor már nem jut pénz, pedig többféle betegsége is van, többek között egy krónikus autoimmun-betegség és magas vérnyomás, ami miatt korábban leszázalékolták. „Volt munkahelyem, napi két órában dolgoztam, viszont amiatt elvették a nyugdíjamat. Most már a munkám sincs meg, de egyszerűen nem jutok el oda, hogy elintézzem a nyugdíjat. Sajnos nem nagyon igazodok ki a hivatalos jogi szövegeken, van egy határozat, amit a nyugdíjfolyósító küldött, nagyjából a gyerekeimmel próbáltuk értelmezni. Segítségem nincs ebben, mostanában itt az önkormányzatnál sincs ügyfélfogadás. Még arra se volt időm, hogy a közgyógyot elintézzem.”
„A fiam feladta értünk az életét”
Nem is tudja, mihez kezdene a felnőtt gyerekei segítsége nélkül. Péter most a közeli építkezésen őrködik éjjel, de ez csak egy ideiglenes munkahely, ahogy elvonulnak az építők, új munka után kell néznie. „A nagyfiam feladta az életét, most azon van, hogy anyagilag segítsen. Bevállal bármilyen munkát.” A nagylány, Erzsébet is otthon lakik, segít ő is, amennyire tud, de közben a saját házának felújításán is dolgozik.
„A még élő rokonaim messze vannak, és hát nekik is megvan a saját bajuk. A gyerekeimen kívül Bajzát Krisztián alapítványa (Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány – a szerk.) az, akikre még számíthatok, most is ők gyűjtöttek nekünk tüzelőre. Nagyon hálás vagyok Krisztiánnak, mert mindig nagyon készséges és megértő is, tudja, miken megy keresztül Dávid, hiszen ő maga is leukémiás volt. Krisztián az is, akit néha felhívhatok, amikor eluralkodik rajtam a kétségbeesés, a bizonytalanság. Pedig muszáj tartanom magam, a gyerekeimnek még sokáig szüksége lesz rám.”
