nlc.hu
Család

Szülés után változás

A tudomány szerint sem leszel már ugyanaz az ember szülés után

Hiába esküdözünk, hogy minket nem fog megváltoztatni a szülés, a tudomány szerint ez elkerülhetetlenül bekövetkezik.

Amíg nincs gyerekünk, tele vagyunk elvekkel és fogadkozásokkal – főleg, amikor látjuk az anyákat küzdeni a gyerekeikkel –, amiket aztán szépen a sarokba is hajítunk szülés után. De nem azért van ez, mert annyira nem bírjuk tartani a szavunkat, hanem egyszerűen az agyunk és a körülmények teszik elkerülhetetlenné a változást.

Nem érdemes küzdeni a változás ellen

A szülés alapvetően változtatja meg az anya életét, nem csoda, ha ez annyira mélyen hatással van ránk, hogy újrahuzalozza az agyunkat is. De még ha nem is lennének a hormonok, melyek a szervezetünkben idéznek elő változást, akkor is kikerülhetetlen lenne, hogy a fontossági sorrendünk valamilyen módon átalakuljon egy újszülött mellett. Ha például szülés előtt a munkánk volt az első helyen, nyilvánvaló, hogy hátrébb kell sorolnunk és a baba gondozásának adni a fő prioritást, hiszen a mi felelősségünk, hogy életben tartsunk egy emberi lényt. Ennél fontosabb nem igazán létezhet ebben az univerzumban.

A nagy meglepetést a The Maternal Brain című, 2006-ban megjelent tanulmány tartogatja ezzel kapcsolatban, mely szerint valójában már szülés előtt megtörténik a változás, és igazából onnantól nem vagyunk ugyanazok, mint előtte, amikor eldöntjük, hogy gyereket szeretnénk vállalni. Ehhez még hozzájárulnak a terhességgel és szüléssel együtt termelődő hormonok, melyek az agy hormonjaiban és struktúrájában is változást okoznak. A változás azonban a szülés és gyerekvállalás esetében egyáltalán nem rossz dolog, sőt, egy új holland tanulmány szerint olyan sejtszintű változás indul el a terhes nők testében, melynek során fizikailag lesz más az anya. Úgyhogy szó szerint nem leszünk ugyanazok már a szülés után, nem csak lelki értelemben.

Megváltozunk szülés után

Visszafordíthatatlnul megváltozik az anya (Kép: Unsplash)

Hova lesz az identitás?

A változástól való félelem az anyákban egyébként nyilván nem a sejtjeik miatt alakul ki a szüléssel kapcsolatban. Még csak nem is a hasuk vagy a testük átváltozása az ijesztő benne, hanem inkább az, hogy vajon mi lesz az identitásukkal? Amikor kiderül, hogy terhesek vagyunk, olyan kérdések keringenek a fejünkben, mint hogy soha többé nem tudunk majd egy jót beszélgetni felnőttekkel, csak az lesz a témánk, hogy mennyit kakilt aznap a gyerek? Vagy nem fog érdekelni az, ami szülés előtt a szenvedélyünk volt? És különben is, hova tűnik a vagány, szingli nő, ha felelősségteljes anyává kell válnia?

A jó hír az, hogy nem tűnik el a személyiségünk régi része, sőt, egy kis felelősségérzettel kiegészülve még személyiségfejlődés is bekövetkezik a többségnél pusztán attól a ténytől, hogy született egy gyereke. A beszélgetések is visszatérnek majd idővel, csak az első időszakban szólnak csak és kizárólag a babáról, de ahogy egyre önállóbbá válik, leszakad az anyáról, úgy lesz több tér az agyunkban arra, hogy más, felnőtt témákkal is foglalkozzunk. A szülés tehát megváltoztat minden szinten, de ettől nem kell félni, ez a változás jót hozhat az életünkbe.

Via

A jó házasság titka:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése