nlc.hu
Család

Kampány az egészségügyi dolgozók mentális egészségéért

Kampány indult az egészségügyi dolgozók mentális egészségéért

Alvászavar, depresszió, poszttraumás stressz szindróma – ezek a tünetek vagy megbetegedések jellemzőek leginkább az egészségügyi dolgozókra a koronavírus-világjárvány időszakában.
kampány indul az egészségügyi dolgozók mentális egészségéért

A MedSpot Alapítvány és az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara közösen indította útnak az Arctalan hősök elnevezésű kampányt, azzal a céllal, hogy mentális segítséget nyújtsanak az egészségügyi dolgozóknak, akik immár több hónapja minden nap a koronavírus-világjárvány frontvonalában küzdenek.

A szakemberek számára az idei karácsonyi időszak még megterhelőbb lehet. Lelki támogatásuk ezért most kiemelten is fontos.

A kampány keretein belül egyéni krízisintervenciós konzultációkat biztosítanak, amelyeket online fognak megszervezni, hogy kritikus helyzetben is igénybe tudják venni a kollégák, továbbá csoportos segítő foglalkozásokat tartanak a kórházakban. Mindemellett az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karával kutatást végeznek majd, hogy pontos képet kapjanak arról, az egészségügyi dolgozók milyen állapotban vannak, ez hogyan változik, ezáltal pedig a mentális segítségnyújtás hatásait is tudják majd mérni.

Segédanyagok – relaxációs vagy edukációs programok – elkészítését is tervezik, amelyeket az egészségügyi dolgozók akár munka közben is el tudnak érni a honlapjukon keresztül. 

Alvászavar, depresszió, poszttraumás stressz szindróma – a legfrissebb külföldi adatok szerint ezek a tünetek vagy megbetegedések jellemzőek leginkább az egészségügyi dolgozókra a koronavírus-világjárvány időszakában.

„Már a Covid–19-pandémia előtt végzett kutatások is azt mutatták, hogy az egészségügyi dolgozókat sokkal több stressz éri foglalkozásuk gyakorlása során, mint más hivatások képviselőit. Mindez pedig csak tovább fokozódott a koronavírus-világjárvány miatt, hiszen nap mint nap szembesülnek az élet-halál kérdésével, valamint az állandó készenlét – amellett, hogy fizikailag is megterhelő – szintén stresszfaktort jelent. Túlterhelt a rendszer és egyre gyűlik a feldolgozatlan élményanyag, amivel nem biztos, hogy van idejük foglalkozni. Nagyon fontos, hogy olyan szolgáltatásokat tudjuk nyújtani számukra, amelyekkel kezelhetővé válnak ezek a helyzetek. Ezért is örülünk a most aláírt megállapodásnak” – hangsúlyozta Demetrovics Zsolt, az ELTE PPK dékánja.

A MedSpot Alapítvány közleménye szerint céljuk olyan mentális támogatást nyújtani az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak, amellyel könnyebben átvészelik ezt a hihetetlenül megterhelő időszakot.

Tervezik, hogy hosszú távon, a pandémia befejeződése után is folyamatosan segítik őket abban, hogy családjukkal együtt könnyebben fel tudják dolgozni mindazt, amit átéltek – traumáikat, lelki problémáikat. A kezdeményezéshez többek között az Uzsoki Utcai Kórház munkatársai is csatlakoztak – olvasható a közleményben.

Fotó: Pixa Bay

Forrás: Arctalan hősök

Még több cikk a mentális betegségekről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top