nlc.hu
Gasztro

Ez a kávézó egyben lelkisegély-szolgálat is

Kávézót nyitottak, ahova azokat várják, akiknek lelki bajaik vannak

A berendezést is ehhez igazították, sőt: a dolgozók közt többen végeztek lelki segítő képzést.

Nehéz év a 2020-as mindenkinek, de akik mentális problémákkal küzdenek, sokkal nehezebb. Oly mértékben változott meg az életünk, ahogy egy évvel ezelőtt sosem gondoltuk volna. Sokan otthonról dolgoznak, a fizikai kapcsolatok száma megcsappant, és sokak úgy élnek, hogy hosszú, hosszú hetekig nem is találkoznak a barátaikkal vagy a családtagjaikkal. 

Egy efféle megrázó időszakban mindig jó látni olyan embereket, akik arra teszik fel az életüket, hogy mások jól érezzék magukat, Kiera és Aimie pedig pont ilyenek, Feel Good Club nevű kávézójuk Manchesterben arra épít, hogy az emberek megnyugodni menjenek hozzájuk.  

Kiera és Aimie immár tíz éve élnek együtt, és két éve házasok. Fontos számukra mások közérzete, mentális egészsége, lelki állapota, ezért is vannak az alkalmazottaik között olyan emberek, akik végeztek lelki segítő képzést. 

A Feel Good Clubot is úgy alakították ki, hogy nyugalmat sugározzon. A hatalmas térben növények vannak, a nagy kirakaton árad be a nappali fény. 

Lehet a kirakatban ülni és feltenni a lábat, vagy éppen a földön, babzsákokon henyélni, vagy el lehet „bújni” a növények között. 

A kávézó ötlete hat évvel pattant ki Kiera fejéből, amikor felépülőben volt egy súlyos evészavarból. Ekkor indította el a Feel Good Club márkát, aminek a neve alatt szójaviasz gyertyákat készített. Idővel viszont úgy gondolta, kéne valami rendes munka. Azt akkor is tudta, hogy a már bejáratott márkanevet nem hagyja veszni, és elindított egy Instagram-oldalt, ami eleinte semmi másról nem szólt, csak hogy idézeteket tett ki, amiket egyszerűen jó volt olvasni.

Az idézetek vagy éppen grafikák pólókra, bögrékre is felkerültek, és jöttek is a megrendelések, párjával pedig eldöntötték, hogy a cél a saját kávézó lesz, ami alig egy hónappal ezelőtt nyílt meg. A város lakói hamar a szívükbe zárták az új helyet, Kiera pedig azt mondja, hogy volt már olyan vendégük, aki hosszú idő után csak azért lépett ki a lakásból, hogy megnézze őket.

A vendégek szerint a kávézóba belépni felér egy valós öleléssel. „Az emberek beülnek hozzánk, felteszik a lábukat, olvasnak, rajzolgatnak. Pont ilyen helyet képzeltem el” – mondja Kiera. 

A brit szigeten eközben a koronavírus-járvány megfékezése miatt egy hónapra teljes zárat rendeltek el, az éttermek és a kávézók csak kiszállítást vállalhatnak, vagy elvitelre adhatnak ki árut. A Feel Good Club is vállalja mindkettőt.

(Unilad)

Cikkeink  a melegházasságról: 

 

kiara és aimie, a feel good club tulajdonosai mosolyognak a kamerába

Fotó: Instagram

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése