nlc.hu
Család

A hatvanéves szépségkirálynő

Szupernagyi: hatvanévesen nyerte meg első szépségversenyét

Karen Russellt egy év alatt ötször koronázták meg.

Karen Russell éppen egy barkácsboltban vásárolt, amikor odament hozzá egy férfi, és megkérdezte, nem indulna-e el egy jótékonysági szépségversenyen Kentuckyban, és pár nap gondolkodás után úgy döntött, igent mond. Az akkor hatvan, most már hatvanegy éves nagymama elmondta, soha nem volt lámpaláza, de nem volt könnyű megtalálni a korának megfelelő ruhát, főleg, hogy az összes estélyije odaveszett egy 2013-as lakástűzben.

“Végül találtam egy csodálatos piros ruhát, amiben igazi hercegnőnek éreztem magam. Ez volt az első alkalom, hogy kiöltöztem, mióta 2011 novemberében elhunyt a fiam. Jonathan” – nyilatkozta Russell, aki gyermeke halála után úgy döntött, az lesz a legfőbb célja, hogy boldoggá tegye az embereket, segítsen másokon, például felhívja a figyelmet arra, hogy milyen fontos a szervdonáció, hiszen miután elvesztette fiát, ő is felajánlotta gyermeke szerveit.

“A szépségversenyek nem csak a külsőségekről szólnak, hanem arról is, hogy segítsünk az embereken. Ez pedig nagyon fontos a számomra” – tette hozzá Karen Russell, aki reméli, hogy példája bizonyítékként szolgál majd 16 éves unokájának, Shaylynn-nek arra, hogy semmi sem lehetetlen.

Russellt eddig ötször koronázták meg, pedig nála fiatalabbakkal száll versenybe . “Elképesztőn gyönyörű negyvenes éveikben járó nőkkel versenyeztem együtt, és mégis én győztem.” Állítása szerint a színpadon mindig magát adja, és ez persze van, amikor nem mindenkinek tetszik. “Egy zsűritag egyszer azt mondta, hogy sokat beszélek és túl magasra tupíroztam a frizurám, de mégis én nyertem.”

(via Metro)

Korona

Fotó: Pixabay

Még több szupernagyi:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top