nlc.hu
Család

Felmérés az iskolaérettségi rendszerről

Szülői Hang: tízezernyi hatéves gyerek kerülhet éretlenül iskolába

A Szülői Hang Közösség felmérést végzett az érintettek körében, hogy milyen tapasztalataik vannak is iskolaérettségi rendszerről.

Január 15-ig lehet benyújtani az egy év óvodára vonatkozó szülői kérelmeket, a Szülői Hang Közösség pedig ennek kapcsán végzett felmérést, amiben összesen 1179 érintett vett részt. Mint írják, a határidő lejártával sem kérvényezni, sem módosítani nem lehet, pedig ebben a korban a kisgyermekek nagyon gyorsan változhatnak, fejlődhetnek, és alapvető fontosságú, hogy a szülők széles körű és egyénre szabott szakmai támogatást kapjanak, hogy gyermekük szempontjából a legjobb döntést hozhassák meg.

A válaszokból többek között az derült ki, hogy a szülők csupán 44%-a kapott tájékoztatást a döntés pedagógiai szempontjairól, és 70%-uk megtapasztalta, hogy a szakértők vagy óvodák indokolatlanul elutasítják a kérvényezés támogatását, pedig egyébként egyetértenek annak tartalmával. Ezen belül 42%-ban találkoztak a szülők azzal, hogy egyáltalán nem is állították ki az írásos szakmai véleményt, 28%-ban pedig azt tapasztalták, hogy bár a szakember egyetért a további egy év óvodával, ezt konkrétan mégsem meri beleírni a szakmai véleménybe. Ilyenkor azt a téves tájékoztatást adták a szülőknek, hogy számukra nem engedélyezett a szülők ilyen formában való támogatása, holott a valóságban ezt semmi sem tiltja.

Bár a szülők jó eséllyel kérvényezhetnek az Oktatási Hivatalnál, hiszen az elfogadási arány 90% körüli, a törvény mégis akár több mint tízezernyi olyan hatéves kisgyermeket kényszeríthet éretlenül az iskolába, akiknek a szülei nem kaptak megfelelő tájékoztatást és támogatást a kérvényezés megindításához, áll a hivatalos közleményben.

A tavalyi év nyilvános adatai szerint mintegy 10 ezer kérelmet fogadtak el, emellett 2019-ben még mintegy 12 ezren szerezhettek egyes szakszolgálatoknál szakértői véleményt az óvodában maradásról. Így tavaly összesen mintegy 22 ezer gyermek maradhatott még egy évet az óvodában, ami kb. 10 ezerrel kevesebb, mint a korábbi években jellemző 30–35 ezer közötti szám. Vélhetően ennek a 10 ezer gyermeknek jelentős része éretlenül került az iskolába pusztán azért, és a szülők hangja közösség szerint idén a helyzet akár még rosszabb is lehet. A kérvényezési idő előtti szakszolgálati szakértői vélemények lehetőségét az SNI-s/BTMN-es gyerekek kivételével megszüntették, így még több szülő kényszerülne OH-kérvényezésre, és emiatt félő, hogy a tavalyi 22 ezernél idén kevesebb szülő fogja kezdeményezni az eljárást, írja a Szülői Hang Közösség.

Kisikolás

Fotó: Pixabay

Még több cikk az iskolaérettségről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top