nlc.hu
Család
Gyerekével ölében vezetett

Már óvodás kora óta engedi vezetni gyerekét – megszólalt a kisfiával ölében vezető nő

Az ügyben kiskorú veszélyeztetése miatt indult nyomozás.
autóvezetés

Büntetőeljárást indított a rendőrség a nő ellen, aki a fővárosi Ferihegyi úton úgy vezetett, hogy a kormányt az ölében lévő fia fogta.

Az esetről egy néző küldött felvételt az RTL Híradó szerkesztőségébe néhány nappal ezelőtt. A 49 éves nőt a felvétel napvilágra kerülését követő harmadik napon azonosították. Az asszony a meghallgatásán azt mondta, hogy 11 éves kisfiát óvodás kora óta alkalomszerűen hagyta vezetni.

Csak a vakszerencsén múlt, hogy baleset egyszer sem történt – olvasható a rendőrségi közleményben, amely „életveszélyes mutatványként” jellemzi az esetet.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Még több szabálytalan autós az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top