nlc.hu
Család
37 éve rendszeres véradó

37 éve minden második héten vért ad, megható ok van a háttérben

Mostanra már 450 literen van túl a texasi férfi, aki 37 éve minden második héten vért ad.
Véradás

A texasi Marcos Perez ezrek életét mentette meg azzal, hogy az elmúlt 37 évben minden második héten vért ad. Az önzetlen férfi így hálálja meg azt a vérátömlesztést, amelyet koraszülöttként kapott, és amely megmentette az életét. Azóta úgy érzi, ez a legkevesebb, amit megtehet.

„Ha annak idején valaki ott volt, hogy segítsen rajtam, én miért ne segítenék másokon?” – tette fel a kérdést Perez. Amikor az 1960-as években megszületett, apja egyik kollégája adott vért, mert akkoriban még nem voltak vérbankok.

A férfi 1984 óta ad vért, mert akkor lett olyan idős, hogy megtehette. Mostanáig 962 alkalommal adott vért, és mivel minden egyes véradással három embernek segít, idáig 2888 életre volt hatással. Nemrégiben pedig egy másik fontos mérföldkövet is elért: összesen több mint 450 liternyi vérlemezkét adott.

A dél-texasi vérellátó egyik munkatársa szerint a Perezhez hasonló rendszeres véradóknak köszönhető, hogy mindig rendelkezésre áll megfelelő mennyiségű vérkészítmény, és stabil a vérellátás.

(Fox News)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pixabay/Ahmad Ardity)

Véradás az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top