nlc.hu
Család
Érvek a gyerekek beoltása mellett

Elkerülhetetlen lesz itthon is a gyerekek beoltása – a gyermekorvos szerint addig nem lehet megállítani a járványt

Nőtt a súlyos esetek száma a gyerekeknél a koronavírus-járvány 3. hullámában.
oltás

Nem lehet addig megállítani a járványt, amíg a közösségbe járó gyerekek többsége nincs átoltva és ezáltal nem védett – ezt mondta az RTL Híradóknak nyilatkozó házi gyermekorvos. Póta György szerint főként a krónikus beteg gyerekek vannak veszélyben.

„A gyerek korosztályban az igazolt fertőzések számához képest 7 százalék körül van a súlyos esetek száma. Ez tavaly, a járvány kezdetekor 1 százalék körül volt” – hangsúlyozta Póta, aki szerint fontos lenne a gyerekek, és nem csak a 16 év felettiek oltása. Különösen a krónikus beteg gyerekek oltása mellett érvel a gyermekorvos. „Nagyon sok krónikus beteg van: cukorbeteg, immunbeteg, akiknek az oltása a rizikócsoport miatt lenne rendkívül fontos” – mutatott rá.

A miniszterelnök pénteken beszélt az állami rádióban arról, napokon belül döntenek arról, hogy megkaphatják-e a koronavírus elleni oltást a 16 és 18 év közötti gyerekek.

Izraelben már több száz, 12-16 év közötti gyereket oltottak be a Pfizer vakcinával.

Kiemelt kép: illusztráció, MTI / Vajda János

A legfrissebb koronavírusos hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top