nlc.hu
Család
Szlávik János szerint a koronavírus legyőzhető

Szlávik János szerint a koronavírus nem fog évről évre visszatérni

A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerint az emberiség le tudja győzni a koronavírust, és az nem válik az influenzához hasonlóvá. A 16 feletti gyerekek oltását már javasolja, az ennél fiatalabbak esetében még kivárna.

Terjedelmes interjút adott Szlávik János infektológus az M1-nek. A szakember elmondta, hogy szerinte az általános iskolák kinyitása rendben van, mert a tanárokat már beoltották, a kisgyerekek pedig kevésbé fertőzőképesek. A 12-16 évesek oltása szerinte még nem indokolt, mivel a gyerekek körében nagyon ritkán jelentkezik súlyos mellékhatás, és amúgy is kevésbé fogékonyak a vírusra. A 16 éven felüliek szervezete szinte már felnőtt, ezért nekik ajánlott a védőoltás, és a Pfizer-BioNTech vakcinájával lehet is őket oltani. A nyitáshoz szerinte nem elég az átoltottak számát figyelni, hanem a járványadatokat is figyelembe kell venni. Úgy gondolja, hogy talán már túl vagyunk a járvány csúcsán – foglalta össze a főorvos mondandóját az infostart.

Szlávik János egy tavaly májusi sajtóeseményen (fotó: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Szigetváry Zsolt)

Szlávik János egy tavaly májusi sajtóeseményen (Fotó: MTI / MTI Fotószerkesztőség / Szigetváry Zsolt)

Szlávik János szerint most már kijelenthető, hogy a vektorvakcinák (AstraZeneca, Szputnyik V és Janssen) és a vérrögképződés között van összefüggés, de szerencsére ez a mellékhatás nagyon ritkán jelentkezik.

Valóban óvatosnak kell lenni ezzel a típusú vakcinával. Egészen biztos, hogy az Európai Gyógyszerügynökség gyorsan ki fog adni egy ajánlást

– mondta a szakember a Johnson & Johnson vakcinájáról, aminek jelenleg az Egyesült Államokban felfüggesztették a használatát. Az infektológus elmondta, hogy tömegeket fogadni képes oltópontokra és regisztráció nélküli oltásra még nincs lehetőség, mivel még nem áll rendelkezésre elegendő oltóanyag ahhoz, hogy bárki, bárhol azt a vakcinát kérhesse, amelyiket szeretné.

Legfrissebb híreink a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top