nlc.hu
Család
A seriff után a kutyája is meghalt

Órákkal a seriff után halt meg hűséges drogkereső kutyája

A kutyával együtt vonult nyugdíjba, most pedig együtt távoztak.
Midge, a legkisebb rendőrkutya

Dan McCelland, az ohiói Geauga megye seriffje évekkel ezelőtt nyugdíjba vonult, és ment vele hűséges drogkereső kutyája is, Midge. McCelland akkor már 13 éve dolgozott a munkakörben (és 44 éve a rendőrségnél), a kutyával pedig tíz évet húzott le. Kollégái el sem akarták hinni, hogy visszavonul, annyira imádta a munkáját. A seriff most rákbetegség után, 67 évesen elhunyt, Midge pedig órákkal később követte. Nem tiszta a halál oka, de akik ismerték őket, biztosak benne, hogy a 16 éves kutyusnak egyszerűen megszakadt a szíve.

Eleve híres pár voltak, hiszen a csivava keverék Midge hivatalosan is a világ legkisebb rendőrkutyája volt, ezt a címet 2006-ban kapta meg a Guinnesstől. Nem is akármilyen munkaköre volt: drogkereső kutyaként alkalmazták. Mérete ellenére – sőt, éppen amiatt – pont olyan megbízható munkaerő volt, mint nagy testű kollégái, sőt, még az apró helyekre is befért az autókban, anélkül, hogy megrongálta volna a kárpitot. Még az iskolai szekrényekben is megérezte az illegális szereket, de gazdája gyakran vitte börtönbe is a cellák ellenőrzésére. 

A seriff gyakran poénkodott azzal, hogy a kutyája annyira híres, hogy az emberek elfeledkeznek róla, ha meglátják őket.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top