nlc.hu
Család

A koronavírus indiai változata Romániában

Romániában is megjelent az indiai mutáns

A koronavírus indiai változatát azonosították Romániában.
Koronavírus

Egy sepsiszentgyörgyi laboratóriumban, a Pro-Vitam Diagnosztikai és Kutatóközpontban azonosították a koronavírus indiai variánsát egy fertőzött személytől vett mintában. Ez az első eset, hogy Romániában kimutatták a vírus indiai változatát – vette észre a kutatóközpont vezetőjének a posztját a Főtér.ro.

Fejér Szilárd a Facebookon azt írta:

„A páciens tipikus koronavírusos tünetek miatt jelentkezett tesztelésre egy szomszédos megyéből, és a PCR-eredmény alapján kizártuk az országban domináns brit variáns jelenlétét. A páciens külföldi állampolgár, több mint egy hónapja jött az országba Indiából, ezért nincsen kizárva a szűkebb közösségében történt itthoni megfertőződés.”

A kutató hozzátette, hogy az eredmények kiértékelése kétséget kizáróan igazolta a gyanújukat, hogy az Indiában katasztrofális járványhullámot elindító indiai mutánssal állnak szemben. Egészen pontosan a B.1.617.2 altípust azonosították az indiai variánson belül.

Fejér Szilárd szerint egyelőre nem tudni, hogy a fertőzőképessége nagyobb-e, mint a mostani elterjedt variánsoknak. De mivel két-három olyan mutációt is tartalmaz a tüskefehérjén, amelyek befolyásolhatják a vírus bejutását a sejtekbe, és akár az immunválasz kikerülését is okozhatja a betegségen átesetteknél vagy az oltottaknál, nagyon fontos a variáns terjedését monitorozni.

(Kiemelt kép: iStock)

További cikkek az indiai mutánsról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése