Hamarosan befejeződik a harmadik hullám, már egészen biztosan a leszálló ágában vagyunk – mondta az ATV Híradónak Kiss István epidemiológus, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Népegészségtani Intézetének igazgatója.
A kérdés szerinte most az, hogy lesz-e negyedik hullám. A szakértő pesszimista, ugyanis a hétvégi terasznyitás során kialakult tömegjelentek azt mutatják, hogy nem viselkedünk felelősségteljesen. Ráadásul úgy véli, az átoltottság sem indokol még ekkor optimizmust. Mindezek ellenére kijelentette:
ha lesz is újabb hullám, az már nem lesz akkora, mint a harmadik volt.
Kiss István szerint a vírus egy újabb változata, például az indiai mutáns magyarországi megjelenése kiválthat egy újabb hullámot. És ha kiderül, hogy a vakcinák nem elég hatékonyak ellene, az egész védekezés kezdődhet elölről, mint a többi hullám elején.
Az epidemiológus hozzátette, a nyájimmunitás a betegségtől és annak változatától is függ. A brit mutáns esetében szerinte 7-8 millió oltott vagy betegségen átesett emberre van szükség ahhoz, hogy ne terjedjen tovább a vírus.
(Kiemelt kép: Pixabay/Gerd Altmann)