nlc.hu
Család
Karambolozott, cserbenhagyták társai

Meghalt, mert cserbenhagyták társai egy motoros baleset után

Arra kérték, mondja azt a mentőknek, hogy a sérült motoros egyedül volt, majd visszaültek motorjukra, megfordultak és elhajtottak.
Kisbusz és kamion ütközött Szolnoknál: többen meghaltak

Az MTI hírei szerint vádat emeltek négy salgótarjáni férfi ellen, akik ötödik ismerősükkel együtt motoroztak az erdőben, majd miután társuk frontálisan ütközött egy quaddal, elhajtottak. A 41-51 év közötti vádlottak és 45 éves ismerősük tavaly május 24-én délután Kazár és Bárna külterületén, az erdei utakon motoroztak. Egy szemből érkező kétszemélyes quad vezetője fékezett és lehúzódott előlük, de az elől haladó sértett így is a járműnek ütközött. A férfi – miután bukósisakjával bezúzta a quad szélvédőjét – az útra zuhant.

Ezután sorban odaérkezett a többi motoros. Odamentek eszméletlen társukhoz, valamint a quadból kiszálló, vérző kezű sofőrhöz, így jól hallották, hogy utóbbi a mobiltelefonján orvosi segítséget kért, és azzal is tisztában voltak, hogy a nehezen megközelíthető erdei helyszínt a helyismerettel nem rendelkező mentők nehezen találhatják meg.

A sofőr – aki telefonon beszélt a mentőirányítással, a rendőrséggel, és az érkező mentőhelikopter személyzetével is – többször kérte a vádlottakat, hogy menjenek a bárnai kocsmához, és onnan vezessék fel a mentőket, de valaki közülük maradjon vele, hiszen ő is megsérült. A vádlottak viszont arra kérték, mondja azt a mentőknek, hogy a sérült motoros egyedül volt, majd visszaültek motorjukra, megfordultak és elhajtottak.

Miközben a földi mentőegység helyismeret hiányában a bárnai kocsmánál várakozott, a baleset helyszínét nem találó mentőhelikopter személyzetét pedig a quad sofőrje telefonon, majd egy tisztásra szaladva karjelzéssel próbálta útba igazítani, a motoros légzése leállt.

A quad 75 éves utasa csaknem tíz percen keresztül próbálta mellkaskompresszióval újraéleszteni, majd a mentők sikeresen újra is élesztették a motorost, akit ezután mentőhelikopterrel kórházba vittek, de ott, a szakszerű orvosi ellátása ellenére elhunyt.

A társukat otthagyó vádlottak egy salgótarjáni garázsban utcai ruhába öltöztek, majd kettő közülük visszaindult, hogy társuk motorkerékpárját elszállítsák.

A négy motoros ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat.

Fotó: Police.hu

(MTI)

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top