nlc.hu
Család

Petíció az iskolanyitás ellen

Már 20 ezren követelik, hogy ne nyissanak ki az iskolák május 10-én

Már 20 ezren írták alá azt a petíciót, amelyet az ADOM Diákmozgalom indított a középiskolák és az általános iskolák felső tagozatainak május 10-i nyitása ellen.
Fertőtlenítés egy iskolában

„Fontosnak tartjuk, hogy ne kötelezhessenek senkit a jelenléti oktatással járó egészségügyi kockázat vállalására. Követeljük, hogy helyi szinten születhessen meg a döntés az oktatás formájáról” – írja a diákmozgalom közleményében.

Az Eduline cikke szerint kitérnek arra, hogy a napi halálozások száma még mindig közel 200, az indiai variáns megjelenése pedig szintén fenyegetést jelenthet azokra, akiknél nem alakult ki a megfelelő védettség. A pedagógusok többsége csupán az oltás első dózisát kapta meg, emellett a 16-18 évesek oltását csak május 10-én kezdik meg, ami egybeesik a tervezett iskolanyitással, így magas a kockázat, hogy az iskolák gócpontokká válnak.

A mozgalom egy országos közvélemény-kutatást is készített az iskolanyitás kapcsán április 12. és 20. között, melyet több mint 35.000-en töltöttek ki. A  nem reprezentatív felmérésünk szerint szerint a szülők 78%-a nem érzi biztonságosnak gyermeke iskolába küldését, a tanárok 72%-a nem szeretné kockáztatni egészségét. A diákok 86%-a pedig fél, hogy a jelenléti oktatással még nagyobb veszélynek tennék ki magukat, családjukat, szeretteiket.

Az ADOM Diákmozgalom ezért azt követeli, hogy

  • ne legyen kötelező a jelenléti oktatás május 10-től!ű
  • fogadják el a járványhelyzetre hivatkozó szülői igazolásokat érvényesnek a tanév végéig, és ne számítson bele a 250 óra hiányzásba, ha egy diák a vírushelyzet miatt nem szeretné veszélynek kitenni magát és családját
  • hadd döntsék el a diákok, tanárok, szülők az igazgatóval együtt, hogy kinyisson-e az iskola a tanévből hátralévő 5 hétre! Szülessen helyi döntés arról, hogy milyen formában szeretnék folytatni az oktatást
     

Fotó: Getty Images

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top