nlc.hu
Család
Az EMA vizsgálja, alkalmazható-e a Pfizer vakcina 12-15 éveseknél

Lehet, hogy nyáron már a 12-15 éveseket is oltják majd Pfizer vakcinával

Az Európai Gyógyszerügynökség már elkezdte a vizsgálatokat, heteken belül megadhatják az engedélyt a fiatalabb korosztály oltására is

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) gyorsított eljárásban megkezdte annak értékelését, hogy a Pfizer és a BioNTech vállalatoknak az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) kifejlesztett vakcinája alkalmazható-e a 12-15 éves korosztály esetében. A Pfizer és a BioNTech néhány napja nyújtott be kérelmet arra: az EMA a készítményük úgynevezett feltételes forgalomba hozatali engedélyét (CMA) egészítse ki azzal, hogy az indikáció – orvosi alkalmazási javallat – a 12-15 év közöttiekre is vonatkozik. Amennyiben az EMA szakbizottsága ajánlani fogja kiegészítést, a módosított engedély mind a 27 EU-tagországban júniustól érvényes lehet, írja az MTI.

A Pfizer és a BioNTech március végén jelentette be, hogy az úgynevezett harmadik fázisú klinikai vizsgálat alapján a Comirnaty százszázalékos hatékonysággal véd a SARS-CoV-2 okozta betegségtől (Covid-19) a 12-15 éves korosztályban. Megfigyelték azt is, hogy az oltás nagyon erőteljes immunválaszt vált ki a korcsoportba tartozó gyerekeknél. Az oltóanyag biztonságosságát és hatékonyságát a kisgyermekeknél és a félévesnél nagyobb csecsemőknél is vizsgálják. Az első vizsgálati eredmények júliusban lehetnek meg az 5-12 éves korosztályról, szeptemberben pedig a még kisebb gyerekekről.

A Pfizer/BioNTech-féle vakcina volt az első, amelyre forgalmazási engedélyt adtak ki az EU-ban. A két adagból álló oltások beadása tavaly karácsonykor kezdődött. A beszerzéseket a tagországok megbízásából és felügyelete mellett intéző Európai Bizottság tavaly novemberben 300 millió, január elején további 300 millió adag megvásárlásáról kötött keretszerződést a gyártókkal. Magyarországra már több mint 2,5 millió adagot szállítottak az oltóanyagból.

A Pfizer és a BioNTech gyógyszeripari vállalatok koronavírus elleni vakcinájának beadására készül egy egészségügyi dolgozó. (

A Pfizer és a BioNTech gyógyszeripari vállalatok koronavírus elleni vakcinájának beadására készül egy egészségügyi dolgozó. (Fotó:
MTI/EPA/EFE/Miguel Sierra)

Még több hír a koronavírus elleni vakcinákról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top