nlc.hu
Család

Furcsa: ez a nő a temetését gyakorolja

Furcsa: ez a Dominikai Köztársaságban élő nő a saját temetését próbálta el

Családtagokkal, koporsóval, és minden egyéb kellékkel játszotta el a saját temetését.
temető, gyász

Egy nő a Dominikai Köztársaságban úgy döntött, hogy elpróbálja a saját temetését, felkéri szeretteit, hogy játsszák el a gyászukat, amíg ő órákig a koporsóban fekszik.

Mayra Alonzo (59) kétségbeesetten tudni akarta ugyanis, hogy milyen lesz a majdani temetése, ezért úgy döntött, hogy április végén elpróbálja  az egész ceremóniát. Meg is szervezte az eseményt Santiago városában, semmit sem bízva a véletlenre.

Halottaskocsiban érkezett, egy bérelt koporsóban feküdt, és fehérbe öltözött, és természetesen ott voltak a családtagjai és a barátai is.

A szerettei, ahogy kellett, felváltva elköszöntek tőle, sírtak és mély bánatot szimuláltak Alonzo kedvéért.

A Listin Diario híroldal szerint Alonzo rendhagyó partija majdnem 300.000 forintnak megfelelő dollárba került. Alonzo több órát töltött a koporsóban, miközben a vendégei halotti tort ültek, ettek-ittak, és történeteket meséltek egymásnak a nőről a furcsa elő-temetésen.

Fotó: YouTube

(Ladbible)

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top