nlc.hu
Család

Csecsemő megmentése Cetua partjánál

Az utolsó pillanatban mentette ki a tengerből a csecsemőt a hős búvár

Több ezren menekülnek hetente Marokkóból a ceutai spanyol enklávéba. Ezzel próbálkozott a csecsemő anyja is.
Csecsemőt mentő búvár

Egy nap alatt járta be a világsajtót a kép, amin egy újszülöttet ment ki a tengerből a ceutai parti őrség egyik búvárja – írja az Euronews. A hét elején több ezren igyekeztek bejutni Marokkóból az észak-afrikai spanyol enklávéba, sokan a tengeren át próbáltak bejutni. Ekkor lett figyelmes a búvár a csecsemőre és anyjára. A partot érés után a búvár azt nyilatkozta, hogy kivételes mentés volt a mostani, mert rendszerint az ilyen pici gyerekeknek már csak a holttestei kerülnek elő a vízből. 

A mentésről közölt képeken jól látszódik, hogy a vízből kiemelt csecsemő teste átfagyott, a búvár beszámolója szerint a két hónapos gyerek teste kemény volt. Igazi kihívás volt úgy úszni, hogy közben a magasba emelje a csöppséget, hogy a hullámzás közben is kapjon levegőt. A parti őrség fotóján az is látszik, hogy a csecsemőt mentő búvár máshova néz. A gyermek anyja is a vízben volt, körülöttük több ember sikolyát lehetett hallani.

A Guardia Civil búvárát Juan Francisco Vallénak hívják, Juanfran néven emlegetik barátai. A hadseregnél szolgált, majd 12 évvel ezelőtt a spanyol rendőrség állományába került. „A mi feladatunk általában a holttestek összegyűjtése a tengerből. Hétfő hajnaltól kedden délutánig viszont a vízbe ugró emberek tömegét kellett kimentenünk. Soha nem láttam még ilyet” – nyilatkozta a búvár a spanyol televíziónak.

A tengeren át a jobb élet reményében menekülő családok legtöbbször valamilyen strandcikkbe vagy felfújható játékba, lebegő műanyagokba vagy fadarabokba kapaszkodnak. Hetente több ezren próbálkoznak, közülük rengetegen a tengerbe vesznek.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top