Havi 170 ezer forintot kért egy idős asszony hozzátartozójától egy budapesti kórház krónikus osztályán dolgozó főnővér, hogy az asszony bent maradhasson az osztályon – írja a 444.
A főnővér egy listát is adott, hogy az osztályon dolgozóknak mennyit kell fizetni:
- az osztályvezető főorvosnak 50 ezer forintot,
- a helyettesének 20 ezret,
- a főnővérnek 25 ezret,
- a gyógytornásznak 5 ezret,
- a 10 nővérnek pedig fejenként 7 ezret.
Miután a kórház igazgatója a laptól tudomást szerzett a történtekről, belső vizsgálatot indított. Ez viszont nem jutott eredményre, ezért megkeresték a Nemzeti Védelmi Szolgálatot (NVSZ), akik nyomozni kezdtek az ügyben. Pár hónap eltelte után pedig az NVSZ feljelentést tett a rendőrségen, ahol jelenleg nyomozás folyik a főnővér ellen.
A rendőrség korábbi közleménye szerint vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya. A 45 éves főnővért gyanúsítottként hallgatták ki, a nő nem tett vallomást.
Fernezelyi Borbála, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértője szerint ez nem egyedi eset, rendszerszintű problémáról van szó, amelynek a krónikus osztály a melegágya. A beteg, folyamatos ellátásra szoruló időseket szociális intézményekben kellene elhelyezni, de ezek drágák, és a várólisták is hosszúak. Otthoni ápolásra pedig még nehezebb, és nem olcsó ápolót találni. Ezért a hozzátartozók arra kényszerülnek, hogy a kórházak ápolási osztályain tartsák benn valahogy szeretteiket.
(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pixabay/Silas Camargo Silão)