Aktuális

Az elfekvőkben fizetni kell majd, csak az a kérdés, hogy mennyit

Ha egy idős vagy krónikus beteg ember szociális okokból tartós ápolásra szorul, a jövőben nem fogják ingyen ellátni. A kórházak elfekvőit, vagyis a krónikus belgyógyászati és ápolási osztályokat egy reformtervezet szerint a szociális ágazatnak adják majd át.

Legalábbis ez szerepel Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár 5 pontból álló reformcsomagjában. Egyelőre kevés a konkrétum az államtitkár terveiről, de az már biztosnak látszik, hogy a hosszas szakápolás költségeiből ezentúl a betegeknek vagy hozzátartozóiknak is részt kell vállalniuk. A krónikus osztályokon a hosszú ápolás lenne fizetős, az ápolási osztályok pedig ma is fizetősek, valószínűleg emelkedni fog a mostani 800 forintos ápolási alapdíj.

“Pontos részleteket még mi sem tudunk, az azonban biztos, hogy sokszor fekszenek ezeken az osztályokon olyan betegek, akik szociális indokok miatt vannak itt, de egy szociális intézményben nem lehet őket ellátni – mondta el dr. Antal Gabriella, a Kórházszövetség elnökségi tagja az NLCafénak. – A jelenlegi tervek szerint olyan szakápolási otthonok jönnek majd létre, ahol van szakápolói gárda, tehát megfelelően tudják a rászorulók egészségügyi problémáit felügyelni,kezelni, amit egy átlagos nyugdíjasotthonban nem tudnak megoldani. Az orvosszakma szerintem ezzel egyetért, hiszen 25 éve beszélünk arról, hogy ezen változtatni kell. A krónikus ágyakból nagyon sokat foglalnak el azok a betegek, akiknek az állapotán már nem tudunk javítani, viszont így azok a betegek, akiknek valóban itt lenne a helyük, hátrányba kerülnek.”

Az elfekvőkben fizetni kell majd, csak az a kérdés, hogy mennyit

Az új szakápolási otthonok remek átmenetet képezhetnek a kórház és a szociális otthonok között, azonban rengeteg kérdést felvet a megvalósítás mikéntje. A kórházakban eddig is komoly hiány volt szakképzett ápolószemélyzetben, hiszen ők azok, akik vagy pályaelhagyók lettek az alacsony fizetés és a teljesíthetetlen feltételek miatt, vagy már külföldre mentek több pénzért dolgozni. A tervezett reform már ebben az évben elkezdődhet, és lépcsőzetesen zajlana le, ami azt jelenti, hogy a 11 ezer ágyból először  2,5-3 ezer ágyat érintene. Nemcsak az a kérdés, hogy ki fog ott dolgozni, hanem az is, hogy mennyibe fog kerülni.

Eddig 800 forintot kértek naponta az ápolási osztályokon, amire azért volt szükség, mert bár egészségügyi ellátás ugyan ingyenes, az ápolási ágyaknál a teljes költséget az Egészségbiztosítási Pénztár már nem fedezi. Tehát kiegészítő finanszírozást kértek eddig is, mostantól pedig ennek a díja emelkedik. A kórházak aktív osztályain egy egységes finanszírozási szabály határozza meg, hány napig kell/lehet ellátni egy beteget, azután már az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem fizet a kórháznak. Ha a beteg az aktív osztályon tovább maradna, akkor veszteséget okozna a kórháznak. Így hát, akiket nem lehet még otthonukba bocsátani, azokat jellemzően a krónikus belgyógyászatra vagy az ápolási osztályra helyezik át.

Az elfekvőkben telt ház van

“Hogy ennek a napi díja mennyi lesz, azt egyelőre nem tudjuk. Az ápolási osztályok jellemzően tele vannak, sokszor csak akkor szabadul fel ágy, ha valaki meghal, vagy sikerül az otthonában mégis elhelyezni. Sok olyan beteg van az ilyen osztályokon, akiknek vagy nincs családjuk, vagy nem tudják kifizetni az ápolási díjukat, viszont haza sem lehet őket küldeni, mert – szakszerű ápolás hiányában – az egyenlő lenne a biztos halállal. Abban azért biztos vagyok, hogy kórházakból ezután sem kerül senki az utcára, de ez egy nagyon nehéz kérdés. Ráadásul az életkor egyre inkább kitolódik, az emberek egyre tovább élnek, ami egy remek dolog, de közben egyre több krónikus betegséggel is rendelkeznek, így folyamatosan növekszik az ellátandók száma” – hangsúlyozta Dr. Antal Gabriella.

A reform miatt a kórházak anyagilag jól is járhatnak. A krónikus osztályokra fordított pénzt ugyanis a változtatások után sem veszik el tőlük, legalábbis ezt ígérte az egészségügyi államtitkárság. Ez éves szinten mintegy 23 milliárd forintot jelenthet.

Hogy a szakápoló otthonok helyileg hol lesznek, az még kérdéses, de kézenfekvő lenne, hogy abban az esetben, ha erre van külön épület, osztály vagy folyosó egy kórházon belül, akkor ott maradna. Ez  meggyorsítaná magát a folyamatot, illetve költséghatékony is lenne, hiszen nem kellene külön épületet építeni, keresni vagy felszerelni, illetve a dolgozóknak is megmaradna helyben a munkahelyük. A reform miatt egyébként  – a ma ápolási területen dolgozóknak- emelkedhet a fizetése. 

Itt olvashatsz még többet az egészségügyről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése