nlc.hu
Család
Rablás a monori vasútállomáson

Táskájánál fogva nyolc lépcsősoron át húzta a nőt a monori vasútállomáson egy tolvaj

Amikor mások is megjelentek a peronon az elkövető úgy tett, mintha éppen segítene áldozatának.
Táskájánál fogva nyolc lépcsősoron át húzta a nőt a monori vasútállomáson egy tolvaj

Vádat emeltek egy 19 éves férfival szemben, aki a monori vasútállomás peronján akart kirabolni egy nőt.

V. Zsolt először aprót kért a 60 körüli nőtől, aki nem adott neki, kitért előle, majd az aluljáróból a peronra ment a lépcsőkön. A férfi követte, majd a lépcsősor tetején megragadta a táskáját és megpróbálta kirántani a kezéből.

Az asszony ellenállt, az elkövető erre erősen rángatni kezdte a táskát és vele együtt a nőt is az aluljáró irányába. Időközben a nő földre került, az elkövető nyolc lépcsőfokon keresztül rángatta lefelé a táskájánál fogva.

Szerencsére időközben más is a peronhoz érkezett, melynek hatására az elkövető először úgy tett, mintha csak fel akarta volna segíteni a nőt, majd elmenekült a helyszínről a táska nélkül.

A megtámadott vasadi nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el a támadás következtében. A férfi beismerte a tettét az elfogása utáni kihallgatásakor. A táskát akarta, ám elszámolta magát, s nem gondolt az idős áldozata ellenállására.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top