nlc.hu
Család

Visszakapták a kisfiukat az oltástagadó szülők

Eltitkolták a hatóságok elől a fiuk születését, most mégis visszakapták őt a dusnoki oltástagadók

Másfél év után visszakapta a gyermekét a hatóságoktól H. Ágnes, és három hónapja ismét ő nevelheti a gyerekét a férjével. Sok dusnoki aggódik a kisfiúért, felháborítónak tartják, hogy a hatóság visszaadta a szüleinek a kisfiút.

H. Ágnes nemrég a közösségi oldalán dicsekedett el azzal, hogy visszakapták a kisfiukat, és lassan már három hónapja velük van otthon. A beszámolója szerint a gyermek feloldódott a családja mellett, és megköszönte mindenkinek, aki gondolt rájuk és aki segített nekik. Ez talán jó hír is lehetne, mégis aggodalomra adhat okot, hogy tavaly januárban a kisfiú négy hónaposan hivatalosan nem létezett: nem volt se neve, se tb-, se adókártyája, nem anyakönyveztették, védőoltást sem kapott. A gyámhatóság végül elvette a szülőktől a gyereket – emlékeztet a Blikk, akik a videó miatt felkeresték otthonában az édesanyát, de amint a nő megtudta, honnan jöttek, ordítozásba kezdve azt állította, hogy hazudott a rendőrség, a média és a jegyző, és rájuk csapta az ajtót.

Utcakép Dusnokon (fotó: Dusnok község honlapja)

Utcakép Dusnokon (fotó: Dusnok község honlapja)

Két éve elmaradt a terhesgondozás, az anya odahaza szülte meg gyermekét, és ezzel hírhedtté vált a faluban. Ha a lap vele nem is, a falusiakkal azért tudott beszélni, és vannak, akik szégyellik, hogy Dusnokról egy ilyen eset miatt írt a sajtó. A falusiak közül sokan haragszanak Ágnesékre, arra meg pláne, hogy még nekik áll feljebb és szidják a hatóságokat a történtekért. Szerintük jobb lett volna, ha a hatóságok a nevelőszülőknél hagyják a kisfiút. Elmondásuk szerint ugyanis a házaspárnak köze volt a kalocsai P. Imre-féle, halállistát készítő szektához is, emiatt pláne ijesztőnek tartják őket.

Friss sztárhírek a kávé mellé:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top