nlc.hu
Család

Apák tartják fent a rendet egy iskolában

Apák álltak be iskolarendőrnek, meg is szűnt az erőszak

Túl sok volt a balhé egy amerikai gimnáziumban, ám a diákok apjai közbeléptek. Azóta béke van.

Nem indult jól a tanév a Shreveporti Southwood Középiskolában. A louisianai intézményben szeptemberben számos összecsapás volt, ami mintegy két tucatnyi diák letartóztatásához vezetett – adta hírül a helyi lap. Ezt elégelték meg az apák.

Képünk illusztráció! (Fotó: Pexels.com)

Képünk illusztráció! (Fotó: Pexels.com)

Az egyik édesapa ekkor összehívta a szülőket, akik egy négyórás tanácskozáson tervet készítettek. „A találkozó végén kialakult az apák egy csoportja, amely elhatározta, hogy bemegy az iskolába, járőrözik és körbesétál, erős férfi jelenlétet mutatva az intézmény területén” – mondta Michael LaFitte, a tanácskozás kezdeményezője.

Nem érdekel, mennyi idős vagy, mekkorára nőttél, ez arról szól, hogy látsz az iskolában egy férfit, egy pozitív férfiembert, egy apát, apádat vagy bárhogy is nevezed őt. Ez helyrerak és rendesen viselkedsz

– magyarázta.
    
Azóta a mintegy 40 apa minden reggel felváltva megjelenik az iskolában és járőrözik még a tanítás utáni időben is.
    
Megpróbálták felvenni a „nyugodt nagybácsi” szerepét a diákok felé. Azóta egyetlen összecsapás sem volt az iskolában – tette hozzá LaFitte.
    
„Ez az egyik leghatékonyabb mentorprogram, amelyet láttam. Szeretnénk segíteni nekik kiterjeszteni nemcsak a település területére, hanem az egész országra” – mondta Adrian Perkins, Shreveport polgármestere.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top