nlc.hu
Család

Komoly hátfájással küzd II. Erzsébet

Nincs jól II. Erzsébet, nélküle emlékeztek meg Londonban a brit háborús halottakról

A 95 éves uralkodó az utóbbi hetekben két másik jelentősebb programot is lemondott.

A több mint egy évszázadra visszanyúló hagyománynak megfelelően gyászünnepséggel emlékeztek meg vasárnap Londonban az I. világháború és az azóta eltelt évtizedek konfliktusainak brit katonaáldozatairól. Az idei megemlékezésen az udvar előzetes bejelentésével ellentétben nem volt jelen II. Erzsébet királynő, aki hátfájdalmai miatt az utolsó pillanatban lemondta a részvételt.

II. Erzsébet

II. Erzsébet a Globális Befektetési Csúcstalálkozó résztvevőinek tiszteletére rendezett, október 19-i fogadásán még részt vett – Fotó: MTI/AP/Alastair Grant

Károly herceg helyettesítette

A Remembrance Sunday, vagyis az emlékezés vasárnapja mindig az I. világháború harci cselekményeit lezáró tűzszünet évfordulójához, november 11-éhez legközelebbi vasárnapon esedékes. Az 1919 óta évente megrendezett központi emlékünnepség helyszíne ezúttal is a háborús halottak tiszteletére emelt, London kormányzati negyedének közepén álló emlékmű, a Cenotaph volt. A királynő koszorúját az uralkodó elsőszülött fia, a 73 éves Károly trónörökös helyezte el.

Több programot is kihagyott

A Buckingham-palota alig 3 napja még azt közölte, hogy II. Erzsébet királynő jelen lesz a háborús áldozatok emléke előtt tisztelgő vasárnapi londoni ceremónián. Az udvar azonban vasárnap, nem sokkal a megemlékezés kezdete előtt bejelentette, hogy a 95 éves uralkodó mégsem tud részt venni a rendezvényen, mivel izomrándulás miatt hátfájdalmakkal küszködik, és emiatt komoly sajnálkozással ugyan, de kénytelen volt lemondani részvételét a gyászünnepségen.

A királynőnek ez lett volna az első nyilvános, hivatalos megjelenése azóta, hogy orvosai a múlt hónapban pár hét pihenést írtak elő számára. Az uralkodó az utóbbi hetekben két másik jelentősebb programot is lemondott: a múlt hónapban a tervekkel ellentétben nem utazott el Észak-Írországba, és múlt hétfőn nem volt jelen a skóciai Glasgowban rendezett ENSZ-klímacsúcs nyitófogadásán sem.

(MTI)

Olvass még II. Erzsébetről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top