Várkonyi Andrea eléggé kiverte a biztosítékot a új könyvéből megjelent részletekkel, melyek közül mindegyik külön cikket érdemelne, annyira aggályos állításokat fogalmaz meg bennük a szerző, de különösen felkaptuk a fejünket arra, amiben azt írja, hogy az egyedülálló anyák tutyimutyi alakot nevelnek a fiaikból. Már csak azért is vontuk fel a szemöldökünket, mert Várkonyi is egyedülálló anya volt egy ideig, bár tény, hogy kislánya van, de azért na, kicsit furcsa, hogy a „saját fajtájáról” ilyen lenézéssel beszél. De ha ezen túl is tesszük magunkat, akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül az állítás tartalmát, mert csúnya általánosítás a tutyimutyizás, és ahogy nem lesz feltétlenül jó ember két jó szülő gyerekéből, pont úgy nem attól függ, hogy tutyimutyi vagy tökös férfi lesz a pasiból, hogy egyedülálló anya nevelte vagy ott volt kedd esténként vele az apja is. Két férfi mesélte el a saját tapasztalatait, mindketten egyedülálló anyával nőttek fel, és köszönik szépen, szerintük elég tökös férfivá sikerült érniük.
A „tutyimutyi” szinonimái:
Félénk, bátortalan, ijedős, szégyenlős, báránylelkű, nyúlszívű, anyámasszony katonája, gyáva, nyuszi, gyámoltalan, töketlen, nyámnyila, pipogya, nyápic, gyenge akaratú, félős, majrés, mulya, veréb, félszeg, betoji.
„Apám egy részeges disznó volt”
„Hagyjuk már, hogy ha nincs apa a képben, akkor a gyerekből csak lelki nyomorék lehet, mert felidegesítem magam – fakad ki András, a 42 éves férfi, aki boldogan él a feleségével és két gyerekével már tíz éve. – Az én apám például egy részeges disznó volt, ha nem dobja ki az anyám idejében, akkor jó eséllyel én is egy kartondobozban élnék és piálnék, mert nagyobb lett volna a kockázat, hogy lemásolom a remek mintát, amit tőle látok magam előtt.
Ez a kijelentés, hogy tutyimutyik lesznek az egyedülálló anyák fiai óriási butaság és nem is értem, honnan jön vagy hogy született meg a szerző fejében ez az összefüggés. Szerintem pont ellenkezőleg igaz, az én ismerettségi körömben legalábbis az egyedülálló anyák által felnevelt férfiak abszolút talpraesettek, önllóak, függetlenek – mindez együtt pedig pont a »tökös férfi« meghatározása.
Egyszerűen azért, mert az élethelyzetüknél fogva rákényszerültek sokkal hamarabb az önállóságra, mint esetleg a kétszülős családban élő társaik.
Ha az én példámat vesszük – folytatja András –, apámat kirakta anyám négyéves koromban, onnantól egyedül nevelt, mellette kidolgozta a belét, mert az alkoholista apám nyilván nem fizetett normálisan gyerektartást. Anyám értelmiségi nő volt, a szerencsésebbek közé sorolta magát, hogy nem fizikai munkával kell eltartania engem, de azért egyszerre mindig volt minimum két állása, hogy előteremtse a megfelelő összeget egy hónapban az élethez.
Ennek az is lett a következménye, hogy hatévesen már simán elkészítettem magamnak az uzsonnát, másodikos koromban egyedül jártam iskolába és haza, mire kamasz lettem, tökéletesen tudtam, hogyan kell rendet tenni, mosogatni, elpakolni, porszívózni, sőt, ki is tudtam mosni a szennyest, ha szükség volt rá.
A tutyimutyi definícióját ugyan nem ismerem a szerző fejében, de az biztos, hogy az én fogalmaim szerint nem számítok tutyimutyinak, sőt, olyan határozottságot, magabiztosságot és önállóságot adott az, hogy anyám egyedül nevelt fel, ami nem általánosan megszokott a mai világban a férfiaknál.”
Részlet a Szekatúra című filmből (Kép: IMDb)
„Anyám a hibás, mert meghalt az apám?”
Zoltán 35 éves, nincs még feleség és gyerek az életében, de tervezi a közeljövőben a családalapítást. Amikor olvasta, hogy az egyedülálló anyák fiai tutyimutyik Várkonyi Andrea szerint, ő is felkapta a fejét. „Nem saját magamért érzem sértőnek ezt a kijelentést, nekem aztán teljesen mindegy, hogy mit gondol Várkonyi Andrea rólam, hogy milyen férfi vagyok, hiszen soha az életben nem fogja keresztezni az utunk egymást. Inkább anyám miatt bántódtam meg, mert ebből a mondatból csúnya áldozathibáztatást lehet kiolvasni: az egyedülálló anyák hibásak, amiért egyedül vannak és persze férfi nélkül mit sem érnek.
Anyám a hibás, mert meghalt az apám, és utána kénytelen volt egyedül felnevelni három gyereket? Nagyon kedves üzenet, köszönjük szépen.
Csak csatlakozni tudok Andráshoz, nem érzem magam tutyimutyinak – mondja Zoltán –, direkt kinéztem a Etimológiai szótár definícióját erről a szóról: »Tutyimutyi: ’tehetetlen, gyámoltalan’ Összetett szó. Ikerszó, melynek önállóan nem használatos tagjai a totyog és motyog igékkel állnak kapcsolatban, az -i szóvég melléknéviigenév-képző. A szó alakulásmódjára vö. csetepaté, csihi-puhi. Az előtag minden bizonnyal összefügg a nyelvjárási tutyi főnévvel, mely talán hangutánzó-hangfestő eredetű, és a nyelvjárásokban használatos ’papucs; főkötő; sapka’ jelentésekkel.« De a Wikiszótár meghatározása sem túl kedves hozzánk, tutyimutyikhoz, akiket egyedülálló anya nevelt:
»Tutyimutyi (melléknév):
- Gyenge akaratú, önállóan cselekedni képtelen (személy), aki nagyon tart attól, hogy sokat hibázik, ezért lassú mozgású, ügyetlen. A tutyimutyi fiú csak akkor csinál bármit is, ha az anyja ráparancsol. A tutyimutyi férj a felesége minden szavának engedelmeskedik.
- Gyenge szellemi képességű, tehetségtelen (személy), aki más kárára próbál előnyhöz jutni. A cégnél egy tutyimutyi törtetőt tettek meg főnöknek. A tutyimutyi képmutató egy munkatársa ötletét adta elő sajátjaként.«
Ezekből egyik sem igaz rám, inkább azt mondanám, hogy a másik véglet vagyok amiatt, hogy anyám egyedül maradt velünk. Három gyerekkel, munkával, miközben gyászolt is – finoman szólva nem maradt energiája elkényeztetni minket, hogy tutyimutyikká váljunk.
Apám halálakor kilencéves voltam, a két húgom még óvodába járt, nekem meg hirtelen a nyakamba szakadt egy rakás szülői feladat is, nem volt más, aki segítsen anyámnak a mindennapokban.
Úgyhogy azt hiszem, önállóságban simán ráverek a korosztályomra, ha versenyzünk abban, kinek kellett korábban önállóan döntéseket hozni és felelősséget vállalni másokért. Egyébként a tutyimutyiság szerintem nem azon múlik hány szülő és milyen neműek neveltek, hanem hogy a személyiségükkel, életükkel milyen példát nyújtanak a gyereknek. Kétszülős családban ugyanúgy lehet tutyimutyit nevelni, mint egyszülősben, nem a házasság meglététől vagy hiányától függ az, hogy valaki elrontja a gyereke nevelését vagy sem.”
