nlc.hu
Család

76 évvel később kapta meg férje levelét az özvegy

76 évvel később kapta meg a háborúból küldött levelet az özvegy

A második világháborúban szolgált katona levelét 76 év elteltével kapta meg az özvegye.
Régi levelek összekötve

Egy második világháborús amerikai katona Németországból küldött levelét 76 év elteltével kézbesítették az özvegyének.

John Gonsalves 22 éves korában adta postára az édesanyjának írt levelet, de annak idején nem ért célba a küldemény. Valamiért aztán pár hete felbukkant a levél egy pennysylvaniai postai elosztóban, a USPS pedig megpróbálta előkeríteni az őrmester családját.

Sajnos a címzett, Gonsalves édesanyja 2015-ben meghalt, ám sikerült megtalálni Angelina „Jean” Gonsalvest, a katona özvegyét, aki a Massachusetts állambeli Woburnben él.

Amikor arra gondolok, hogy ezeket a szavakat ő vetette papírra, egyszerűen nem tudom elhinni. Ez csodálatos. És úgy érzem, mintha itt lenne velem

– mondta meghatódva az özvegy a régi levelet olvasva. 

A USPS egy kézzel írt üzenet is küldött az asszonynak. „Nem tudjuk, hogy ez a levél hol volt az elmúlt több mint hét évtizedben, hozzánk körülbelül hat héttel ezelőtt érkezett meg. Ám a kora és a jelentősége miatt nagyon fontos volt számunkra a kézbesítése.”

(UPI)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Joanna Kosinska)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top