Hatmillió gyermek van közvetlen veszélyben Ukrajnában, tekintettel a kórházak és iskolák elleni támadásokra – idézi a hvg.hu a Save the Children (Mentsük meg a Gyermekeket) hétfő reggeli közleményét.
A nemzetközi segélyszervezet szerint az orosz-ukrán háború következtében eddig 489 iskola és 43 klinika szenvedett károkat, vagy semmisült meg teljesen. A szervezet kiemeli, hogy a gyerekek ötöde hagyta el Ukrajnát. Az ország ostromlott térségeiben maradt gyermekek a halálfélelemmel kénytelenek megbirkózni, miközben hiányt szenvednek élelmiszerből, tiszta ivóvízből és orvosi ellátásból. „Az iskoláknak biztonságos menedéknek kell lenniük a gyerekek számára, nem pedig a félelem, sérülések és a halál színhelyének” – mondta Pete Walsh, a Save the Children ukrajnai irodájának vezetője.
Az ENSZ adatai szerint a háború február 24-i kezdetétől legalább 59 gyermek vesztette életét, ugyanakkor sajtójelentések arra utalnak, hogy a valós szám háromjegyű lehet. „A háború szabályai egyértelműek – hangsúlyozta Walsh. – A gyerekek nem lehetnek célpontok, ahogy iskolák és kórházak sem. Mindenáron meg kell védenünk a gyerekeket Ukrajnában. Hány embernek kell még meghalnia, míg véget ér ez a háború?”