nlc.hu
Család
Szász János Amerikában kezd új életet a családjával

Szász János Amerikában kezd új életet a családjával

A bangladesi sziámi ikrekkel kapcsolatos botrány és az SZFE-ügy miatt Szász János filmrendező és családja új életet kezdenek.

Száz János tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a szétválasztott bangladesi ikerpárról készülő dokumentumfilm kapcsán tartott megalázó házkutatás, valamint az SZFE-n való felmondása miatt úgy döntött, hogy családjával – feleségével, valamint 9 és 16 éves fiaival – az Egyesült Államokba költözik.

A 64 éves filmrendező most a Blikknek adott interjút, amelyben elmondta, hogy ő és a családja is traumaként élték meg a történteket. Úgy érezte – és most is úgy érzi –, hogy Magyarországon nincs rá szükség, külföldön viszont kapott lehetőségeket.

Huszonhárom évig tanítottam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd egyszer csak átszervezték, pontosabban lerohanták és lerombolták. Összekeverve a tanítást a politikával, hazug és igazságtalan vádak érték az intézményt és az ott dolgozókat. Nem akarták, hogy elmenjek, maradhattam volna »díszpintynek«, de nem tettem

– mondta Szász János.

Szász János rendezõ Örkény István Macskajáték címû darabjának fotóspróbáján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán 2019. december 12-én. A színdarabot december 14-én mutatják be

Szász János rendező Örkény István Macskajáték címû darabjának fotóspróbáján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán 2019. december 12-én (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Egy évig nem volt munkája, idén január óta viszont Svédországban él, a Királyi Színházban rendezi Gorkij Éjjeli menedékhely című darabját. A napokban volt a bemutató, családja azonban nem tartott vele, majd Amerikában lesznek együtt, és új életet kezdenek.

Nyolc évig tanított a Harvard Egyetemen, sok ismerőse, barátja van ott, van ismeretsége színházi és filmes ügyekben is. Ám hiába hívják több munkára is, a váltás rengeteg lemondással jár. Kisebbik fia imádja az iskoláját, számára nehéz lesz új életet kezdeni. Nagy áldozatot hoz a felesége is, Bognár Gyöngyvér is, hiszen ő az anyanyelvén játszó színésznő. De bizakodva tekintenek a jövőbe. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top