nlc.hu
Család

Rózsa György magányra ítélte magát

Rózsa György magányra ítélte magát: „Már nem fogok párt találni”

Lemondott arról, hogy valaha újra szerelmes lesz.

Huszonkét évvel ezelőtt veszítette el feleségét, élete szerelmét Rózsa György, akit azóta is gyászol – erről a Sorok között Lutter Imrével című műsorban beszélt.

Rózsa György

Fotó: Smagpictures

„Egy csodálatosan tehetséges, szép gyerek, gyönyörű, kedves, jó feleség, csodálatos szülők, testvér, nagyszerű baráti kör. Minden jól ment, és egyszer csak ebbe belevágott egy őrületes villám, ami mindent megszakított, mindent át kellett azonnal értékelnem” – kezdte a beszélgetést a tévés, majd hozzátette, ekkor úgy érezte, derékba tört az élete. 

„Az életem ott meg is tört, az életem, a pályám, amikor Éva váratlanul meghalt. Egyet tudtam, hogy magamat sem tudom elszórakoztatni, másokat meg végképp nem, így én nem fogok szórakoztató műsorokat készíteni” – emlékezett vissza Rózsa György, aki azóta sem talált pár magának.

„Ha az elmúlt huszonkét évben nem sikerült, akkor már szerintem nem is fogok párt találni. Amellett, hogy különleges elvárásaim vannak egy házastárssal, egy társsal kapcsolatban, mostanra már kialakult vagy ötezer bogaram, amelyek szintén gátolnak abban, hogy ez megváltozzon. Nem is beszélve arról, hogy már sok lehetőségem sincs ismerkedni” – mondta a Blikknek az egykori műsorvezető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top