Évente 1,5 milliót spórolnak, mióta nincs kocsijuk

S. Z. | 2022. Május 23.
A brit házaspárnak elege lett abból, hogy egy csomót költenek benzinre és az autójuk fenntartására, ezért eladták, és azóta más módon közlekednek.

Egy négygyermekes angol házaspár több ezer fontot spórolt azzal, hogy megszabadultak az autójuktól, és mindenhová gyalog, biciklivel, busszal vagy vonattal járnak.

A 38 éves Ruth és a szintén 38 éves Tom Cumming akkor szánta el magát a döntésre, amikor a tízéves VW Touranjuk lerobbant, és közölték velük, hogy kétezer fontba (900 ezer forint) kerül a javítás. A párnak elege lett az autó fenntartásával járó kiadásokból, és inkább eladták a kocsit.

És akkor hogyan közlekednek?

Gyalog, kerékpárral, busszal vagy vonattal. Ha egyik sem lehetséges, akkor autót bérelünk. Nem vagyok autóellenes, de a városokban túlzásba viszik az autóhasználatot

– mondta az édesanya, aki szerint az új életforma azért is jó, mert bár nem sportosak, így a testmozgást is be tudják illeszteni az életükbe. 

A nő számításai szerint a család évente legalább 3500 fontot, azaz nagyjából 1,5 millió forintot spórol az üzemanyagon és az autó fenntartásán. Azt mondják, a környezetvédelem csak az egyik része a dolognak, mert soha nem volt elég pénzük egy megbízható autóra.

Az autómentes életre még akkor váltottak, amikor érvényben voltak a koronavírus-járvány miatti korlátozások. Akkor nem jelentett nagy különbséget, hogy nincs kocsijuk, de azután sem sírják vissza az autójukat, hogy visszatért az élet a normális kerékvágásba. Az iszonyúan magas jelenlegi benzinárak miatt pedig még jobbnak bizonyult a döntésük.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Mark Stosberg)

(Metro)

Exit mobile version