Szabó András, Kunhegyes 78 éves polgármestere feleségül vett egy 18 éves lányt, vagy ha úgy jobban tetszik, egy 18 éves nőt, az esküvő híre pedig hétfő reggel bámulatos gyorsasággal járta be az internet magyar nyelvű szegletét, és generált pár ezer, de az is lehet, hogy pár tízezer gúnyos, felháborodott vagy gúnyosan felháborodott kommentet (természetesen olyan hozzászólók is akadtak, akik minden irónia nélkül kívántak sok boldogságot az ifjú párnak).

100-150 évvel ezelőtt egy Mikszáth- vagy Móricz-típusú szerző alighanem szórakoztató elbeszélést írt volna ebből az alapanyagból. Mondjuk valami olyasmit, mint a nagy eseményről elsőként beszámoló Blikk, amely egyenesen az évszázad esküvőjének nevezte a frigyet: az újság cikkéből egyebek mellett az is kiderül, hogy bár a helyieket megosztotta a különös házasság, szombat délután azért Kunhegyes apraja-nagyja kivonult a városka főterére, hogy megcsodálhassa, majd spontán tapsviharral köszönthesse az agg –ám irigylésre méltóan fiatalos – polgármester urat és ifjú hitvesét, akinek mellesleg egy korábbi kapcsolatából van már négyéves (!) kisfia, illetve az is, hogy „a térre kitódult kíváncsi kunhegyesiek az esküvő bámulása közben mind megették Andrea fagyiját”, annyira fantasztikus volt a hangulat (Andrea egy fagyizót üzemeltet a település központjában, ha esetleg nem lenne egyértelmű). Jó, lehet, hogy Mikszáth vagy Móricz ezt mégsem tudta volna ilyen szórakoztatóan megírni.

De mitől olyan érdekes ez az egész? És miért támad valami furcsa, kellemetlen, nyomasztó érzésünk, amikor erről – vagy ehhez hasonló történetekről – olvasunk? Elvégre bűncselekmény nem történt, az ara nyilvánvalóan szabad akaratából ment hozzá a nála 60 évvel idősebb férfihoz, és mivel már nagykorú, ezt minden további nélkül meg is tehette (16-17 éves korában még szüksége lett volna egy előzetes engedélyre a járási gyámhivataltól).

Önmagában az a tény sem szokott különösebb megütközést kelteni, ha valaki 18 évesen megy férjhez (bár ez igazából soha nem is volt elvárás, de erről majd később), az pedig, hogy egy idős(ödő), jómódú és/vagy befolyásos férfi – akár azt is kockáztatva, hogy köznevetség tárgyává válik – előszeretettel választ jóval fiatalabb feleséget, nagyjából az emberi civilizáció hajnala óta létező gyakorlat; meglehet, nem túl rokonszenves gyakorlat, és nem is állt mögött soha jelentős társadalmi támogatottság, de attól még van. Azonban úgy tűnik, hogy ez az eset mégis képes volt valamelyest felzaklatni a facebookos közvéleményt:

• Sokan valószínűleg – okkal vagy ok nélkül, mindegy – nehezen tudják elképzelni, hogy egy közel nyolcvanéves volt iskolaigazgató, vállalkozó és városvezető politikus, valamint egy gyerekkorból épp csak kinőtt lány képesek egyenrangú vagy legalábbis többé-kevésbé egyenrangú partnerek lenni egy kapcsolatban.
• Ráadásul a 60 éves korkülönbség még nemzetközi szinten (sőt: évezredes viszonylatban!) is extrémnek számít. Igaz, Ábrahám kb. 140 éves volt, amikor feleségül vette ágyasát, Ketúrát, aki szült is neki hat fiút, de hát a bibliai időkben azért sok más csudás dolog is történt (mondjuk azt nem tudjuk, hogy Ketúra pontosan mennyi idős volt, de azért gyanítható, hogy bőven száz alatt). A korábbi magyar rekorderek közül csak egyvalaki tudta túlszárnyalni a kunhegyesi polgármester elképesztő teljesítményét, mégpedig Faludy György, aki pontosan 65 évvel volt idősebb második feleségénél. A többi versenyző fasorban sincs: Kodály Zoltán 77 évesen házasodott össze a 19 éves Péczely Saroltával, Jókai Mór meg 75 éves korában okozott országos botrányt azzal, hogy oltár elé vezette Nagy Bellát, a mindössze 20 éves színésznőt (hogy ne kelljen számológéphez nyúlni, eláruljuk, hogy a korkülönbség a fentebbi példáknál 58, illetve 55 év). Ami azt illeti, egyik nagy művészünk megítélésének sem tett túl jót, hogy ilyen idősen ennyire fiatal nővel kötötték össze az életüket. 
• Meg ugye az sem veszi ki magát valami jól, hogyha egy polgármester valamiféle bizarr népünnepélybe torkolló utcabált és médiacirkuszt csinál a saját esküvőjéből.

De hagyjuk most Kunhegyest, és ugorjunk vissza inkább Római Birodalomba, egészen  Kr. u. 9-ig; ugyanis ekkor lépett életbe Augustus császár lex Julia et Papia Poppaea névre keresztelt törvénye, amely a házasság intézményét hivatott megerősíteni, azaz nagyon leegyszerűsítve: a házasokat és gyermeket vállalókat jutalmazta, a hajadonokat, a nőtleneket és a gyermekteleneket pedig büntette. Továbbá ez volt talán az első olyan hivatalos dokumentum a nyugati világban, amely írásban rögzítette, hogy egy lány hány éves korától mehet férjhez: Augustus törvénye 12 évnél húzta meg a határt, ami egyébként – lévén ez nagyjából a pubertás időszaka – korábban is megszokott gyakorlatnak számított, vagyis a lányok általában az első menstruációjuk után már potenciális feleségjelöltek lehettek, csak éppen erről addig nem született semmiféle jogszabály, hanem minden család a saját belátása szerint intézte ezeket a dolgokat.

A középkorban aztán már természetesen a katolikus egyház szabályozta ezt a kérdést (is). Például Decretum Gratianiban, ebben a 12. századból származó kánonjogi gyűjteményben, amely az első átfogó igénnyel készült jogi értekezés volt a Nyugat, és talán az egész emberiség történetében. A Johannes Gratianus jogtudós által írt törvénykönyv az eljegyzés (tehát nem a házasságkötés) alsó korhatárát 7 évben határozta meg a lányok és a fiúk számára egyaránt, a házasságot, valamint az ezzel együtt járó házaséletet pedig 12 éves kortól engedélyezte (és ehhez még – meglepő módon – a szülők beleegyezése sem feltétlenül kellett), ami nem hangzik valami jól, de azért ne gondoljuk azt, hogy a középkorban tömegesen adták férjhez a kiskorú lányokat; ez legfeljebb csak a magasabb társadalmi osztályokba tartozó ifjú hölgyeket érintette, a menyasszonyok átlagéletkora inkább úgy 18-22 év lehetett. Ez érdekes módon az újkorban sem sokat változott. Egy amerikai kutatás szerint Massachusettsben például 1650 és 1800 között a nők átlagosan 19 és 22 éves koruk között mentek férjhez, de állítólag más amerikai kolóniák korabeli feljegyzéseiben is hasonló számokra bukkanhatunk. Ráadásul ez körülbelül egybevág  az Angliában, Franciaországban és Németországban gyűjtött, nagyjából a fenti időszakból származó adatokkal, amelyek szerint a nők átlagéletkora az első házasságkötésük idején  kb. 25-26 év volt. Különös, de Angliában ez a szám a viktoriánus korban némileg csökkent (viszont 22 alá soha nem ment).

Szóval a nőknek még az ún. régi szép időkben sem kellett feltétlenül nagyon fiatalon férjhez menniük. Ahogy az sem számított általánosnak soha, hogy a férj több évtizeddel idősebb a feleségénél (bár az kétségtelen, hogy a fordított felállásnál ez lényegesen gyakoribb volt). Még csak azt sem mondhatjuk, hogy a házastársak közötti korkülönbség az emberi civilizáció kezdeteitől napjainkig folyamatosan csökkenő tendenciát mutat; egy amerikai tanulmány szerint például ez a szám 1850 és 1900 között hol nőtt, hol csökkent (igaz, mindig csak csekély mértékben), aztán onnantól kezdve viszonylag látványosan – kisebb kilengésekkel – ment össze, 6,38 évről egészen 4,56 évig.

A BBC Worklife egyébként nemrégiben egy elég hosszú és alapos cikkben (Korkülönbség: az elnyűhetetlen párkapcsolati tabu) foglalkozott a témával. Innen idézünk pár érdekesebb megállapítást:

• Az idősebb férfiak és fiatalabb nők házasságát (vagy szerelmi viszonyát) ma számos előítélet övezi: ez talán részben a #MeToo mozgalommal függ össze, amely fokozott figyelmet fordított a kapcsolatok hatalmi dinamikájára. Egyesek szerint a jelentős korkülönbség, valamint a férfiak társadalmi és gazdasági pozíciója a patriarchális társadalomban kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja a fiatal nőket. Egy tanulmány, amely nem sokkal a #MeToo-korszak  kezdetén készült, arra jutott, hogy az emberek egy jelentős része az ilyen kapcsolatokat törvényszerűen kizsákmányoló természetűnek tartja, valamint úgy véli, hogy ezek a viszonyok elsősorban cserealapon működnek: pl. a férfiak a szexet egy bizonyos életszínvonal fenntartásáért kapják cserébe a nőktől.
• Számos kultúrában nem tartják elfogadhatónak, hogy beleszeressünk valakibe, aki sokkal idősebb vagy fiatalabb nálunk (…) A kutatások szerint, hogy ha hasonló korú és társadalmi helyzetű párt választunk magunknak (ezt hívják homogámiának), jóval esélyesebb, hogy a kapcsolatunk tartósabb lesz. A szakértők szerint ennek az az oka, hogy ezek a párok általában nagyjából azonos időben mennek keresztül a különböző életszakaszokon, és hasonló kihívásokkal szembesülnek, ezért könnyebben  megtalálhatják a közös hangot.(…) Ám annak ellenére, hogy ezek a tényezők az azonos korú partnerek felé terelnek bennünket, a társadalmi-gazdasági körülmények néha az evolúciós késztetésekkel ellentétes irányba hatnak.
• A 19. században és a 20. század elején a nők többsége gyakorlatilag ki volt zárva a munkaerőpiacról, ezért ésszerű döntésnek tűnt, hogy olyasvalakihez menjenek feleségül, aki már biztos egzisztenciát teremtett magának. A férfiak számára meg az volt az ésszerű, hogy előbb bebiztosítsák magukat anyagilag , és csak később foglalkozzanak a házassággal; akkor, amikor megnövekedett társadalmi pozíciójuknak köszönhetően fiatalabb – és ennélfogva gyermeknemzésre alkalmasabb – feleséget találhattak.  Ahogy azonban a nők egyre jobban felzárkóztak a férfiak mellé (mármint a kapitalizmus taposómalmában), a jóval idősebb házastársak vonzereje csökkent, így az ilyen típusú kapcsolatok egyre ritkábbak lettek – és gyakran tabunak is számítanak.