nlc.hu
Család
Párkapcsolati probléma az anyósra tett megjegyzés miatt

“Mondtam valamit az anyjáról, félreértette, jött a lelki terror hónapokig”

A családtagokkal való találkozás kritikus pontja minden párkapcsolatnak, hiszen az, aki bemutatja a családjának az új szerelmét, azt reméli, minden a legnagyobb rendben lesz. Ahogy jönnek az első gondok a családdal, úgy a párkapcsolat is próbatételen megy át. Azonban nem mindegy, hogyan kezeljük ezt a próbatételt, milyen mértékben bántjuk meg egymást. Olvasói levelet kaptunk a témában, Sereg Tímea párkapcsolati mediátor és szexológus tanácsadó válaszol a kérdésekre.

Kétgyerekes, elvált nő vagyok, Angliában élek, elmúltam 50 éves. A válásom nagyon megviselt, és amikor elkezdtem ismerkedni, akkor találkoztam egy hozzám korban passzoló olasz férfival. Féltem ettől a lépéstől, de megtettem, és az első találkozásunk lehengerlő volt, és még a kémia is működött köztünk. Két éven át tartó, mély szerelem volt köztünk, igaz, távkapcsolatban éltünk. A gyerekeim miatt nem terveztünk komolyabbat, ő is elvált, ő az édesanyjával él. A két év alatt voltak veszekedéseink is, nem mondanám különösebben komolynak ezeket sem. Karácsonykor együtt voltunk, nála voltam, kirándultunk, szeretkeztünk, csodálatos napokat éltem meg vele. Beszélgettünk, és a beszélgetésünk közben azt mondtam neki, hogy az édesanyja megijeszt engem. Úgy értettem, hogy idős nő és nagyon beteg, otthoni ápolásra szorul, és amiatt ijedtem meg, hogy nőként velem is megtörténhet majd ez a leépülés. Amíg elutaztam, különösebben nem történt semmi, majd miután visszajöttem Angliába, felhívott, és megkérdezte nagyon idegesen: mit mondtál te az anyámra?

Nagyon, de nagyon leszidott, elhordott mindennek. Küldözgette az anyjáról a fotókat, és hozzáírta, hogy milyen gonosz, érzelemmentes nő vagyok, hogy nem gondolkodom, mielőtt beszélek, hogy nincs bennem empátia, hogy megsértettem a családját. Hiába kértem bocsánatot azért az egy angol szóért, hogy scares, megállás nélkül szapult. Korábban is megtörtént, hogy kritizált engem, de nem ilyen mértékben. Sokáig nem értem el telefonon, hogy ezt megbeszéljük, majd amikor felvette, bocsánatot kértem, és elmondtam, hogy ha ignorálni akar továbbra is, elfogadom. Másnap jött az üzenet, hogy vége köztünk mindennek.

Aztán tettem egy lépést még, annyira belém beszélte, hogy megbántottam az anyját, hogy vettem egy fehér orchideát, odautaztam hozzájuk, és letettem a küszöbére a bocsánatkérő levéllel együtt. Nem akartam második esélyt, csak a lelkiismeretem ezt diktálta. Aztán jött egy üzenet: te megőrültél? Idejössz bejelentés nélkül? A virágod a kukában, tartsd magad távol tőlem. Azt hittem, belehalok. Egy hete még imádott, majd így beszélt velem. Sok boldogságot kívántam neki, de azóta is bánt az egész. Mindenhonnan letiltott, beszélni sem tudok vele, nagyon fáj az egész. Hibáztatom magam, azóta nagyon lefogytam, szerintem depressziós is lettem. Már jobban vagyok, de a lelkem darabokban. Hogyan tovább?”

Az olvasói levél sajnos egy mérgező emberről szól, aki nem a levél írója, hanem a volt partner az. A mérgező embereket igen nehéz felismerni, viszont az, ahogy a konfliktust kezeli, ahogy kommunikál, ahogyan minősít, az mindent elmond valakiről. Ahogyan az is, hogy hogyan szakít egy kapcsolatban. Ha valaki kitépi magát egy kapcsolatból, az a legfájóbb formája a szakításnak, mert nincs lezárása, nincs utolsó beszélgetés. Olvasónkkal ez történt, emiatt a folyamat, amin végigmegy, igen nehéz. Ha neked is van olyan mondanivalód, ami kikívánkozik belőled a párkapcsolatoddal kapcsolatban, ha a szexuális életed problémás, ha a randis tapasztalataid szeretnéd megosztani, ha szeretnél konkrét segítséget kérni, akkor Sereg Tímea párkapcsolati mediátor és szexológus tanácsadó várja a leveled a timea.sereg@centralmediacsoport.hu e-mail-címre. 

Elhalmoz a szerelmével, és a legkisebb konfliktusnál megaláz – ő a mérgező férfi

Amikor nyakig benne vagyunk egy szerelmi kapcsolatban, nehéz kiszűrni, hogy vajon mérgező emberrel találkozgatunk-e vagy sem. A kapcsolat kezdeti időszakában ha minden tökéletes, minden a legnagyobb rendben van, kezdhetünk gyanakodni: az a bizonyos lovebombing, azaz a szerelemmel való bombázás az első jele lehet annak, hogy valami nem oké. Olvasónk leírásából látható, hogy hasonlót élt át, rengeteg szerelmi vallomást, üzenetet, állandó kapcsolattartást és sok-sok szenvedélyes éjszakát éltek meg, mégis, közben elsikkadt a tény: a férfi többször is megmutatta már a foga fehérjét. 

Bármilyen megjegyzést is tett olvasónk a volt partnere édesanyjára, az nem indokolja az ilyen mértékű kontrollálatlan érzelmet, a kirohanást, a megalázást és a bántást. Az elejtett mondat, ami ráadásul teljesen ártalmatlan volt, mindössze egy szükséges lavinát indított el: kiderült, hogy ki is valójában a férfi, akit olvasónk szeretett. A megértés, az elfogadás, az egymás felé fordulás, a szeretet azok, amik sosem engedték volna ezt a vitát ilyen durván elharapózni. Márpedig mindezek nélkül egyetlen egy kapcsolat sem fogja sokáig húzni, hiszen ezek azok a tulajdonságok, amikkel hosszú távon az alkalmazkodást segítjük.

anyós

Fotó: Getty Images

A levélben azt látjuk, hogy olvasónk erején felül mindent megtett, hogy bocsánatot kérjen, úgy is, hogy igazságtalannak tartja a történteket. A válaszreakció a bocsánatkérésre egyértelművé teszi, hogy

ezzel a férfivel biztosan nehéz lett volna bármilyen közös jövőt kialakítani. A szakítás és elválás módja is emiatt fáj: valójában nem szakítottak egymással, hanem a férfi szinte kiszakította magát a szerelmi kapcsolatból.

A lezárás hiánya, a tisztelettel történő elválás, az utolsó, tisztázó beszélgetés hiánya az, ami miatt olvasónkat ennyire megviseli ez a szakítás.

Az impulzív, lobbanékony emberekkel való kapcsolatoknál gyakori lehet, hogy az egyik percben még minden rendben, a másikban pedig áll a bál. Nem mindenki képes ezeket az érzelmi hullámokat úgy kezelni, hogy az építő is legyen. Ha két olyan ember találkozik így, hogy egyikük impulzívabb, érzelmileg kiszámíthatatlanabb, a másik fél pedig kifejezetten nyugodtabb, higgadtabb természetű, akkor benne van a pakliban, hogy sokáig nem működhet a kapcsolat. Az ellentétek vonzzák egymást alapelve ilyenkor nem működik hosszú távon, mert lelkileg rengeteg nehézséget okozhatnak egymásnak. 

Olvasónknak a szakítás folyamata most nagyon nehéz a tisztázó, lezáró beszélgetés nélkül, a gyászidő ilyenkor eltolódhat, duplázódhat is akár. Bocsásson meg magának, amiért elmondta azt az egy mondatot, és lépjen hátra hármat, hogy tisztán lássa a volt partnere jellemét. Ennél fajsúlyosabb, nehezebb témákkal kell megbirkóznia minden párnak, mint az elejtett mondat, ebből is látszik, hogy milyen hosszú távú párkapcsolat várt volna olvasónkra. Az érzelmi szükségleteink közé tartozik, hogy megértsen a partner, hogy felénk fordulva elmondja, megbántottuk, de ahhoz nincs joga, hogy tiszteletlenül, megalázóan bánjon velünk. Ez utóbbiak miatt nevezhető mérgező embernek a volt partner.

Ha valakivel hasonló történik, mint olvasónkkal, akkor a naplóírás segíthet a túlélésben: írja le mindennap az összes érzését az egész helyzettel kapcsolatban. A mindennapok nehezek lehetnek a gyász miatt, és ha öngyilkossági gondolatok is felbukkannak, akkor mindenképpen érdemes segítséget kérni egy szakembertől – külföldön élő magyarokat online is fogadnak a magyarországi terapeuták.

Kérdezz, írj nekünk!

Ha szeretnél szexológustól, pártanácsadótól választ kapni a téged érintő problémákról, ha elakadtál a magánéletedben, ha a társkereséssel vannak gondjaid, esetleg még szűz vagy, várjuk a kérdésed! Aggódnod nem kell, minden esetben névtelenül jelenítjük meg a kérdésed, az évszámokat, éveket is átírjuk, hogy senki ne ismerjen rád. A leveled várjuk a timea.sereg@centralmediacsoport.hu e-mail-címre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top