Régen az volt a természetes, hogy a nők fiatalon férjhez mentek és gyerekeket szültek, ez a szerep meg sem kérdőjeleződött bennük alig száz évvel ezelőtt. Azóta nagyot fordult a világ, a mai fiatalok már sokkal tudatosabban alakítják a saját sorsukat, és a kutatások szerint egyre többen jutnak arra a következtetésre, hogy jobb lesz, ha kihagyják az életükből a gyerekvállalást.
„Sosem volt meg bennem az anyai ösztön”
Egy 30 körüli férjezett nő mesélt név nélkül arról, miért nem akar gyereket. „Egészen fiatal korom óta tudom, hogy nem szeretnék gyereket. Lehettem 10-12 éves. Sosem volt meg bennem az anyai ösztön, sosem éreztem életcélnak, hogy továbbadjam a DNS-emet valakinek. 18-19 éves korom körül volt az első komolyabb barátom, tőle terhes lettem. Anyukám vette észre rajtam nagyjából hathetes terhesen, mert a menstruációm rendesen megjött, és én még csak nem is sejtettem. Édesanyámnak és a kapcsolatainak hála két hét múlva már túl voltam az abortuszon. Annyira nem volt élettapasztalatom, hogy fel sem fogtam, mi történik velem, beleszólásom sem volt. Nem sok dolog miatt vagyok anyukámnak hálás, de emiatt igen. Huszonéves korom végére már egyértelműen tudtam, hogy nekem nem kell kötöttség, néha még saját magamat sem tudom ellátni, nem akarok gondoskodni senkiről. Sokszor gondolkodtam rajta, hogy bennem van-e a hiba, talán túl önző vagyok. De az igazi oknak, hogy miért nem akarok gyereket, talán a kötöttséget jelölném meg.”
Egyre több nő tudatosan nem vállal gyereket (fotó: getty images)
A megszólaló hozzátette azt is, hogy az anyjával egyáltalán nincs jó kapcsolata, úgy érezte egész életében, hogy csak teher az anyja nyakán a testvérével együtt, és csak arra használta őket, hogy közvetve vagy közvetlenül hasznot húzzon belőlük. „Szoktunk a férjemmel is beszélgetni róla, és mindig arra jutunk, hogy valószínűleg a családi hátterem miatt nem szeretnék gyereket. A testvéremnek is pontosan ugyanez a véleménye: nem kell gyerek. Az én esetem nem annyira kirívó. Nem tartom magam önzőnek. Pláne abból a példából nem, amit velünk művel az anyukánk.
Sokszor megkapjuk, hogy azért nevelt fel minket, hogy legyen aki gondoskodik majd róla öregkorában. Ehhez képest az én függetlenség iránti vágyam már nem is annyira önzőség.
Szóval valószínű, hogy nálunk a szülőktől vett példa miatt nincs gyerek. A férjem pedig szeret. Úgy ahogy vagyok. Az első randi első öt percében elmondtam neki, hogy nem szeretnék gyerkőcöt, emlékszem, az volt az indokom, hogy azért, mert amikor hazaérek, szeretnék meginni egy pohár bort kötetlenül. Hozzáteszem, évente egy üveg bort sem iszok meg.”
„Csak nem akarok gyereket”
Tóth Olga az MTA Szociológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa az Új anyák és új apák – A gyerekvállalás motivációi című tanulmányában igyekezett választ találni arra, hogy milyen okból vállalnak gyereket a szülők, ezzel együtt pedig azt a kérdést is körbejárta, hogy miért csökkent a szülési kedv. „A magyarázatok nagy általánosságban három, egymással egyébként szoros összefüggésben lévő csoportba sorolhatók: egyesek a mindenkori családpolitika gyerekbarát vagy nem gyerekbarát intézkedéseinek fontosságát emelik ki. Mások a nők, különösen a kisgyerekes anyák hátrányos munkaerő-piaci helyzetére helyezik a hangsúlyt. Végül van, aki elsősorban a nők növekvő iskolai végzettségével, az elhúzódó iskolázással és az ehhez kapcsolódó szerepváltozásokkal magyarázza a tervezett és megszülető gyerekek száma közötti különbséget.”
Nemcsak a magyar kutatók, hanem a Pew Research Center tanulmánya is arra jutott, hogy egyre több olyan fiatal van, akinek a szülőség egyáltalán nem csábító életcél: az amerikai válaszadók 44 százaléka nyilatkozta azt, hogy nem akar egyáltalán gyereket, ez a szám négy évvel ezelőtt még csupán 37 százalék volt. A döntés mögött meghúzódó okokat azonban nem minden érintett tudja pontosan megfogalmazni, a válaszadók között 56 százalék annyit mondott a kérdésre, hogy
Csak nem akarok gyerekeket.
A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai alapján Magyarországon sem túl fényes a helyzet. 2021. május és 2022. április között: „Az elmúlt 12 hónapban 89 875 gyermek jött a világra, 2470-nel, 2,7 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. Az idei éven belül a születések száma januárban és márciusban 10, februárban 15, áprilisban pedig 7,6 százalékkal csökkent 2021 azonos időszakához képest. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,54 volt az előző 12 hónapra számított 1,57-hoz képest.”
„Egyszerűen nem látom magam anyaként”
Zsófia most 30 éves, de már tudja, hogy nem akar majd gyereket szülni. „Olyan 24-25 éves koromig biztos voltam benne, hogy szeretnék gyereket, sőt, abban is biztos voltam, hogy nagyon jól fogom csinálni, ha egyszer odakerülök. Aztán 25 éves korom körül elkezdtem kételkedni, ami mára már odáig jutott, hogy egyáltalán nem szeretnék gyereket. Ennek a legnagyobb oka először a mentális egészségem volt, most már a fizikai is. 21 éves voltam, amikor az első mentális betegséget (anorexia) diagnosztizálták nálam, és azóta lett mellé/helyette szorongás, PTSD (poszttraumás stressz szindróma – a szerk.), többféle evészavar, depresszió. Ezekkel nyilván jártam, járok terápiára, pszichiáterhez, mindenfélére, de számomra ebből az derül ki, hogy még egy kisebb változást is nagyon nehezen visel a lelkem.
Pedig akárhogy is nézzük, a gyerekvállalás az egyik legnagyobb változás, ami valaki életében bekövetkezhet.
Nagy félelmem, hogy egyszer nem tudok majd gondoskodni a gyerekemről a mindenféle bajaim miatt – teszi hozzá Zsófi. – A lelkem mellett a testemet sem érzem alkalmasnak arra, hogy kihordjon egy gyereket, valószínűleg van köze a lelki dolgokhoz, a szorongáshoz, a sok feszültséghez meg az éveken át tartó éhezés-hízás ördögi körhöz, de problémák vannak a gerincemmel és a kismedencei izmaimmal is, szóval nálam a szülés szóba sem jöhet – orvosilag szóba jöhetne, elvileg semmi akadálya, de rettegek tőle, mindig is rettegtem, és most ezek után még inkább. És egy utolsó utáni érv, hogy egyszerűen nem látom magam anyaként.”
Zsófi megemlíti azt az általános, mostanában gyakran felbukkanó okot a gyerekszülésről lemondással kapcsolatban, hogy „Ebbe a világba szüljek gyereket?”. A klímaszorongás beépült már nemcsak Zsófi, hanem sok kortársának a mindennapjaiba gondolatok, érzések szintjén: „Nem vagyok szakértő, úgyhogy nem tudom, merre tartunk, mennyire élhető még a bolygó, mikor jön el az az állapot, amikor már nem lesz kellemes itt élni, akár társadalmi, akár környezeti okok miatt, de a tendencia nem tetszik, és nem biztos, hogy a gyerekemet ki szeretném tenni ennek.”
A tanult nő nem akar szülni?
Bár most kifejezetten azokkal a nőkkel foglalkoztunk, akik nem akarnak tudatosan gyereket, azt azért nem szabad elfelejteni, amikor a csökkenő születésszámokról beszélünk, hogy nem mindenkinek lesz gyereke, aki szeretne szülni. Valahogy a társadalmi párbeszédből hajlamosak a döntéshozók is kihagyni azokat a párokat, akik ugyan vállalnának gyereket, csak egészségügyi vagy más okok miatt nem tehetik meg. Sokkal többször hallhatjuk azt az üzenetet, hogy a nőket hibáztatják, amiért annyira egyenjogúak akarnak lenni, hogy abba nem fér bele a gyerekvállalás.
A Pew tanulmánya szerint a gazdasági fejlődés jele az, hogy a nők egyre későbbre halasztják a gyermekvállalást, ugyanis ez az individualizmus és a nők autonómiájának növekedését jelzi. A lehetőségek új világának köszönhetően a fiatal felnőtt nőknek körülbelül négyszer nagyobb valószínűséggel van alapfokú diplomájuk, mint az előző generációkhoz tartozóknak. És minél iskolázottabb egy nő, annál valószínűbb, hogy a gyermekvállalást a 30-as éveire halasztja – vagy egyáltalán nem vállal gyermeket.
fotó: getty images
„Elemzések bizonyítják, hogy a nők tanulmányi idejének meghosszabbodása és megnövekedett részvételük a felsőoktatásban szintén összefüggésben van a megszülető gyermekek alacsony számával – olvashatjuk Tóth Olga tanulmányában. – E témában – a meggyőző erejű, empirikus kutatásokra támaszkodó tanulmányok mellett – időről időre kevésbé tudományos, de annál több ideológiai töltettel rendelkező írások is megjelennek. Ide sorolhatók azok a publicisztikák is, amelyek helytelenítik a nők felsőfokú iskoláztatását, munkavállalását – és általában a modernizációt –, és »visszaküldenék« a nőket a háztartásba. Úgy tűnik, a döntéshozók és a közvélemény egy része számára még mindig újdonságnak hat az a tény, hogy
Európában éppen azokban az országokban magasabb a gyermekvállalás kedv, ott van közelebb a tervezett és megszületett gyerekek száma, ahol modernebb szerepmegosztás, magasabb arányú női munkavállalás és jól hozzáférhető gyermekintézmény-hálózat található.
Idő, energia és pénz
Nem elhanyagolható szempont a gyerekvállalásról való döntés során az sem, hogy egy (kettő, három) gyerek milyen rengeteg időt, energiát és pénzt „emészt fel”. Persze szülőként gyakran mondogatjuk, hogy megéri a sok áldozat, amit vállalunk ezen a téren a gyerekeinkért, de aki még a gyerekszülés előtt áll, joggal látja rémisztőnek a gyereknevelés ezen részét. Egy apuka fogalmazott nagyon konkrétan például arról, hogy a gyerekvállalás előtt utána kellett volna számolnia, hogy mennyi szabadságot igényel egy gyerek: „Iskolaszünetek: őszi, téli, tavaszi, nyári, tanítás nélküli munkanapok -> 5+7+2+55+3=72 munkanap. Két (40 éves) szülő éves szabadsága: 58 munkanap. Sehogy nem jön ki a matek.” És a pénzt is kétszer át kell számolni, amikor gyerek lesz a családban, főleg, hogy várhatóan a bölcsi, ovi kezdetével számítani lehet arra is, hogy táppénzre kell menni a sok gyerekbetegség miatt, ami komoly bevételkiesést jelent az egyik szülő részéről. Ha pedig nincs segítsége nagyszülői részről a szülőknek, akkor a nyári táboroztatás is olyan százezrekbe kerül, hogy attól leül a családi kassza.
Ez csak pár példa a kismillióból az anyagi szempontok közül, és akkor még az idő, energia kérdésről nem is beszéltünk. A The Economist 2017-es elemzése szerint például 2012-ben az anyák átlagosan napi 104 percet töltöttek a gyermekgondozással, ami majdnem kétszer annyi idő, mint 1965-ben. Ez még azelőtt volt, hogy a világjárvány megnövelte az otthonról dolgozó nők gyermekgondozási feladatait, ami reflektorfénybe helyezte az anyaság nehézségeit, és mind a gyermektelenek, mind pedig a szülők számára tudatosította a gyermekneveléssel járó idő- és energiaigényt. Ahogy Tóth Olga is ír erről a tanulmányában:
További problémának látom azt is, hogy amikor a kutatók a gyermekvállalás hatásait veszik számba, a gyerek létét egyértelműen érzelmi többletként könyvelik el a pár életében. Ugyanakkor számos tény bizonyítja, hogy egy pár vagy egy anya életében sok esetben érzelmi deficittel is jár a szülővé válás.
A Pew kutatása során pedig azt is találták, hogy a mostani fiatalok, akik a gyerekvállalás előtt állnak, egy olyan szemléletváltáson mentek keresztül, ami miatt nem gyerekekre, hanem sokkal inkább élményekre akarják költeni a pénzüket. Általánosságban elmondható erről a generációról a kutatók szerint, hogy számukra az jelenti a teljes életet, ha a tanulmányi és szakmai eredményeken kívül felfedezhetik a saját szenvedélyeiket – ezeket pedig nehezebben tudják megélni, ha van egy (vagy több) gyerekük.
Tóth Olga javaslatot is ír a tanulmányában arra, hogyan lehetne segíteni a gyerekvállalásban a fiatalokat. A megoldás nem egyszerű, komplex feladat lenne, és túlmutat pár rendeleten és törvényen: „A kiszámítható családtámogatási rendszer, a munkaerőpiac rugalmassága, az elérhető árú és jó színvonalú gyerekintézmények hálózatának (újra)kiépítése, az elszegényedés folyamatának megállítása mellett szükség lenne rá, hogy társadalmunkban széles körben elfogadottá váljon a modernebb, egyenlőbb családi munkamegosztás, valamint a férfi- és női szerepeknek a mindennapokban való közeledése is. Mindezek – a további változások mellett – a gyerekvállalás akadályát jelentő tényezők lebontását segítenék.”
