nlc.hu
Család

Eljegyzés a tanteremben

Ugyanabban a tanteremben jegyezték el egymást, ahol 10 évvel ezelőtt találkoztak

Ott akarta megkérni a férfi a kezét, ahol először meglátta.

Peyton Wynn és Simon Jenkins 11 évesek voltak, amikor először találkoztak az alabamai Pinsonban lévő Johnson Általános Iskolában. Tíz évvel később a pár visszatért ugyanabba az ötödik osztályos osztályterembe, ahol először pillantották meg egymást. Itt jegyezték most el egymást.

A pár az ötödik osztályban ismerkedett meg, és barátként kezdett lógni, mielőtt hivatalosan is randevúzni kezdtek volna a hatodik osztályban – mondta Wynn az Insidernek. Azóta együtt vannak. Wynn mindig viccelődött Jenkinsszel, hogy soha nem tudna meglepetést okozni. Olyan régóta vannak együtt, hogy mindig tudja, ha titkol valamit – mondta.

Amit Wynn nem tudott, az az volt, hogy Jenkins és az anyja, Traci Thompson már régóta dolgozott az ötleten. Június 16-án a pár egy helyi étteremben ünnepelte 10 éves évfordulóját, amikor Jenkin anyja telefonált, és megkérte őt és Wynnt, hogy menjenek be az általános iskolába, és segítsenek neki valamiben.

Jenkins anyja egy világító „Marry Me” felirattal és egy transzparenssel díszítette az osztálytermet, amiből Wynn azonnal tudta, hogy megkérik a kezét.

„Vissza akartam vinni oda, ahol minden kezdődött, ahol először beleszerettem” – mondta a férfi.

Mindez persze annyira nem különleges, mint a saját apja temetésén lánykérésbe fogó férfi esete.

 

eljegyzés

Fotó: Unsplash

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top