nlc.hu
Család

A gáznál már egy kis többletfogyasztás is óriási pluszkiadást jelent – kiszámoltuk, mennyit fizetsz majd az új rezsiárakon

Az áram ára elviselhető mértékben – legalábbis a korábban bejelentetthez képest - növekszik, de a gázszámla megérkezésekor sokan fognak szívroham-közeli állapotot átélni azok közül, akik az átlag fölött fogyasztanak. Kiszámoltuk, mennyi lesz a számlán az átlagfogyasztást túllépőknek.

Megjelentek az új rezsiárak, és azóta mindenki lázasan számol. 2523 KWh/év fogyasztásig 36 forint marad az áram ára a lakosságnak, a földgáz esetében pedig ez a mágikus szám 1729 köbméteres fogyasztást jelent, mert eddig köbméterenként csak 102 forintot kell fizetnünk. Ez havi szintre lebontva az áram esetében 210 KWh/hónapot jelent, vagyis akinek eddig nem volt több a havi villanyszámlája körülbelül 7569 forintnál, az hátradőlhet, ő továbbra is védve van. Havi szintre lebontva a gáz esetében ez a mágikus szám 144 köbmétert jelent, vagyis akinek átlagosan nem haladja meg a gázszámlája a nagyjából a havi 15 ezer forintot, az továbbra is örülhet annak, hogy olcsón kapja a gázt.

Aki átlag fölött fogyaszt áramból

Az áram ára a fent említett átlagfogyasztás fölött gyakorlatilag megduplázódik: onnantól minden KWh-ért 70,10 forintot fizetünk. Ez a korábban beharangozottakhoz képest jó hír, bár még mindig azt jelenti, hogy duplázódik a többletfogyasztásunk ára. Hogy ez mit jelent? Aki csak egy kicsit lépi túl az átlagfogyasztást, annak nincs mitől tartania:

  • 230 KWh (vagyis 20 KWh-s túllépés esetén) a számlánk az eddigi 8280 forint helyett 8962 forintra nő. Ez éves szinten nagyjából 8000 forintos többletköltséget jelent a háztartásnak.
  • 250 KWh (vagyis 50 KWh-s túllépés esetén) a számlánk az eddigi 9000 forint helyett 10 364 forintra nő, éves szinten pedig körülbelül 16 ezer forinttal kell többet fizetnie a háztartásnak.
  • 300 KWh (vagyis 90 KWh-s túllépés esetén) a számlánk az eddigi 10 800 forint helyett 13 869 forintra nő, ami évente nagyjából 37 000 forint plusz költséget jelent a családi kasszának.
  • 350 KWh (vagyis 140 KWh-s túllépés esetén) a számlánk az eddigi 12 600 forint helyett 17 374 forintra nő, és ez éves szinten 57 000 forintos extra kiadást jelent majd a háztartásnak.
  • 400 KWh (vagyis 190 KWh-s túllépés esetén) a számlánk az eddigi 14 400 forint helyett 20 879 forintra nő, és ez éves szinten közel 80 000 forintos plusz kiadást jelent a háztartásnak.

Részletes táblázatot itt találhatsz.

Gázrózsa

Mostantól kincset ér (fotó: Pixabay)

Aki átlag fölött fogyaszt földgázból

A földgáz ára az 1729 köbméteres átlagfogyasztás fölött több mint a hétszeresére nő, vagyis az eddigi 102 forint helyett 747 forintos lakossági árat fizethetünk érte köbméterenként. Itt bonyolítja a helyzetet, hogy a nagycsaládosok (legalább három gyerekesek) kapnak extra kedvezményeket, három gyereknél az átlagfogyasztás 600 köbméterrel emelkedik, ezután pedig minden egyes plusz gyereknél további 300 köbméterrel. Az egyszerűség kedvéért azonban itt csak a további kedvezmények nélküli verzióval számoljunk.

  • 150 köbméter (mindössze 6 köbméteres túllépés esetén) a számlánk az eddigi 15 300 forint helyett 19 170 forintra nő. Ez éves szinten majdnem 50 000 forintos többletkiadást jelenthet egy háztartásnak.
  • 175 köbméter (31 köbméteres túllépés esetén) a számlánk az eddigi 17 850 forintról 37 845 forintosra nő, ami éves szinten már 240 000 forintos többletkiadást jelent majd egy háztartásnak.
  • 200 köbméter (56 köbméteres túllépés esetén) a számlánk az eddigi 20 400 forintról 56 520 forintosra nő, ami éves szinten már 433 000 forintos extra költséget jelent a háztartásnak.
  • 225 köbméter (81 köbméteres túllépés esetén) a számlánk az eddigi 22 950 forintról 75 195 forintra nő, ami éves szinten már 627 000 forintos többletkiadást jelent.
  • 250 köbméter (106 köbméteres túllépés esetén) a számlánk az eddigi 25 500 forint helyett 93870 forintra nő, ami éves szinten már 820 000 forintos plusz kiadást jelent.

Aki további riasztó számokra kíváncsi, itt találhatja őket.

Aki a család éves költségvetését a fentiek alapján próbálja kiszámolni, azért lehet bajban, mivel a kormány sem tervez hosszú távra: az árakat háromhavonta tervezik felülvizsgálni, legelőször idén december végén. Vagyis azt még nem tudjuk, hogy a tél közepén, januárban és februárban mennyit fizethetünk majd az áramért és a gázért. Mivel a szolgáltató naparányos elszámolást alkalmaz majd, jelen állás szerint úgy tűnik, az ügyfeleknek érdemes lesz a havi diktálásról áttérniük az éves átalány fizetésére, hogy a téli hónapokban például a jelentős gázfogyasztás-növekedés miatt ne kerüljenek bajba.

Bár az alapvető számok már kiderültek, rengeteg még a nyitott kérdés: például az, hogy mi lesz azokkal, akik csak áramot használnak, és azzal fűtenek, valamint hogyan fog az egész átállás lezajlani. 

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top