Február vége óta Angliába is nagy számban érkeztek háborúba menekülő ukránok és a kormány segítséget kért az állampolgáraitól: aki tudott, befogadhatott a házába menekültet/menekülteket. Így tett a kenyerét egy biztonsági szolgálat tulajdonosaként kereső Tony Garbett és felesége, Lorna is. A 22 éves Sofiia beköltözött hozzájuk, és mindössze tíz nappal azután, hogy megismerték őt, a lány már le is lépett Lorna férjével. Lornának először az tűnt fel, hogy Sofiia mindig nagyon csinosan felöltözik és kisminkeli magát esténként, amikor a férje hazaér a munkából. Amikor már biztos volt abban, hogy valami zajlik a háta mögött, Lorna távozásra szólította fel Sofiia-t, de az meglepetésként érte, hogy a férje is vele tartott. Azóta az ügy még inkább elmérgesedett, és a férfi arra panaszkodik, hogy kezd kicsúszni a lába alól a talaj – írja a Sun.
A közfelháborodás a történet napvilágra kerülése után nagy volt Angliában, még petíció is indult, hogy deportálják Sofiia-t az országból. A gyűlöletet a férfi a munkájában is megérezte. Régebben akár heti 80 órát is robotolt, de most több dolog is hátráltatja.
Részben az, hogy ápolnia kell Sofiia-t, aki a Lvivből Angliába tartó útján összeszedett egy szemfertőzést, ami miatt részlegesen megvakult, ezért ápolásra szorul. A biztonsági szolgálata korábban az NHS-nek (Országos Egészségügyi Szolgálat) teljesített munkákat, de a hivatalnokok azt mondják, hogy mióta ismert ember lett, nem akarják kockáztatni, hogy a hozzájuk tartozó intézményekben tűnjön fel. Jelenleg még puboknak és bároknak szolgáltat biztonsági személyzetet, de míg korábban heti 2000 fontot is megkeresett, mostanában annyira kevés a pénze, hogy a családtagjaitól kell kölcsönkérnie, hogy fenntartsa magát, és már a hitelkártya-kereteit is kimerítette. Tonyt egy bírósági végzés jelenleg eltiltja attól, hogy találkozzon az exével és a két közös gyerekükkel, miután fenyegető hangnemű üzeneteket küldött a nőnek telefonon.