nlc.hu
Család
Berki Krisztián anyja, Júlia kideríti, miben halt meg fia

„Kicsit neheztelek Mazsira” – lépni fog az elhunyt Berki Krisztián anyja, aki nem tudja, miben halt meg a fia

Megfogadja az ügyvédek tanácsát.

Pár napja a Palikék Világa by Manna Hova tűnt? című műsor vendége Berki Mazsi volt, aki elárulta, már tudja, hogy miben halt meg a férje, Berki Krisztián

Berki Krisztián temetése búcsúztató Farkasréti temető

Berki Krisztián édesanyja, Mayer Júlia (Fotó: Trenka Attila)

Az özvegy elmondta, egyelőre nem áll rá készen, hogy beszéljen arról, mi történt május 6-án. Olyannyira, hogy Krisztián édesanyjának, Mayer Júlia asszonynak sem árulta el, mi áll a boncolási jegyzőkönyvben. A Bors erre felkeresett egy ügyvédet, aki elmondta, a gyászoló édesanyának joga van tudni az igazságot. 

A szülőnek eleve joga van tudni, hogy mi áll egy boncolási jegyzőkönyvben, ha úgy tetszik, több is, mint egy hozzátartozónak. A rokonság, vagyis a vér szerinti leszármazottság erősebb jog, mint a házastársi. Ha az édesanya tudni szeretné, hogy mi áll benne, egyszerűen kikérheti azt a megfelelő hatóságtól” – mondta dr. Gerencsér András, ügyvéd, akinek szavai hallatán Júlia is felbátorodott. 

Kicsit neheztelek Mazsira, megmondom őszintén, mert nem mutatta még meg a papírt. Igenis szeretném látni, és most, hogy már tudom, hogy jogom van hozzá, meg is fogom nézni azt a jegyzőkönyvet. Tudnom kell, hogy miért halt meg a gyermekem. Fogom magam és elmegyek személyesen a boncolási jegyzőkönyvért” – nyilatkozta a napilapnak Júlia asszony.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top