Vastag Csaba a közösségi oldalán osztott meg két fotót: büszkén újságolta a követőinek, hogy megkérte a párja, Evelin kezét, aki igent mondott. A képeket ITT megnézheted.
Igent mondott
– írta a nagyszerű fotók mellé az énekes.
Vastag Csaba májusban mutatta be kedvesét, Evelint a közönségnek. Akkor elmondta, már hónapok óta együtt élnek és nagyon jó a kapcsolatuk. „A kapcsolatunk gyorsan szorosabbá vált, és elég hamar lettünk egymás életének legfontosabb szereplői. Alapvetően szerelem volt első látásra, de ezt mindketten csak később ismertük be. (…) Amint lehetőségünk nyílt rá, össze is költöztünk” – mesélte akkor az énekes.
Azóta az is kiderült, hogy nagy családot szeretnének és lehetőség szerint minél előbb.