A gyerekek általában mintákat követnek, a szülők példájából tanulnak, úgyhogy ha káromkodik az ovis, kisiskolás gyerek, akkor először magunkban kell keresni a megoldást.
Tisztán emlékszem a nagylányom első káromkodására, alig volt ötéves, amikor leejtette a poharat a kezéből, és felkiáltott, hogy „b*meg”. Annyira meglepődtem rajta, hogy hirtelen elnevettem magam ezen a megnyilvánuláson, ami nyilván nem a legjobb reakció egy szülő részéről, hiszen onnantól kezdve poén és vicces lesz a gyereknek a káromkodás. Hamar észbekaptam azért, hogy valószínűleg nem saját magától beszél csúnyán, és jó eséllyel még nem is az oviból hozta haza ezt a szót, hanem otthon hallotta tőlünk, egy olyan helyzetben, amikor nekünk fel sem tűnt, hogy épp káromkodtunk egyet (pedig egyébként nem a szavajárásunk egyik obszcén szó sem). Innen kezdődött el a káromkodások átírása a családunkban és rendszeresítettük „a cica rúgja meg” és „a teremburáját”, vagy épp „a sasomat” kifejezéseket inkább, ha épp elkerülhetetlen volt a csúnya szavak használata.
Az iskolában kezdődnek a bajok
Nem is annyira az ovisok szüleinek kell aggódni a káromkodás miatt, mint inkább a kisiskolások családjában érdemes éberen figyelni, miket beszél a gyerek. Ebben az időszakban már elkezd nőni a kortársak hatása, és a szülői minták mellett az iskolából is hozhatnak haza a gyerekek olyan új szokásokat, szavakat, hogy a fülünk kettéáll tőle. Sok esetben a kis hét-nyolcévesek nem pontosan értik, mit jelent az a káromkodás, amit mondanak, csak hallották a suliban, és úgy érzik, ettől lesznek viccesek vagy menők, ezért használják. Olyan kicsit ez a korszak, mint amikor középsős korukban sírva nevettek a pisi-kaki vicceken – egyik helyzetben sem igazán jó reakció az, hogy nevetünk a gyerekkel együtt.
Az Illinois Egyetem egyik kutatásában azt találták, hogy egy nyolcéves gyerek már 54 tabu szót ismer, sőt, még az egy-kétévesek is használnak pár csúnya szót, azaz lehetetlen vállalkozás, hogy megóvjuk a gyerekeket a káromkodástól, úgyhogy felesleges is üldözni azzal a gyerek körül megforduló felnőtteket, hogy vigyázzanak a szájukra. A kutatásból kiderült az is, hogy a kisiskolásoknál a leggyakrabban használt csúnya szó a „hülye”, de mire 11-12 évesek lesznek a gyerekek, a káromkodós szókincsük már megközelíti a felnőttekét. Persze attól még, hogy a szókincsükben benne vannak a csúnya szavak, egyáltalán nem muszáj használni őket.
Azzal kell szülőként foglalkoznunk, hogyan tanítsuk meg a gyerekeknek a káromkodás helyes (nem) használatát, nem azon kell erőlködnünk, hogy tiltsuk be teljesen a csúnya szavakat – ez utóbbi ugyanis lehetetlen vállalkozás.
Ebben az életkorban a gyerekek egyre jobban értik a körülöttük lévő emberek működését, az iskola révén a szocializációban is nagyot lépnek előre, és pontosan tudják, hogy a felnőttek máshogy viselkednek, mint a gyerekek. A nagyapa például káromkodásokat kiabál a tévére, miközben focimeccset néz, és azt is tudják, hogy különböző helyekre más szabályok vonatkoznak – nem mennek az iskolába vagy a szupermarketbe nadrág nélkül. Azaz már egyre inkább értik a kontextust. Ha tehát káromkodnak, akkor valószínűleg felnőttől vagy az iskolatársaktól hozták a csúnya szavakat, ám ettől még nem lesz rendben, hogy megismétlik a káromkodást, szülőként pedig az a feladatunk, hogy emlékeztessük őket a szabályok betartására.
A káromkodás pozitív és negatív oldalai
A káromkodás lehet pozitív is, támogathat egy vicces anekdotát, nyomatékosításra is használhatjuk, és a kutatások szerint nyilvános helyeken nagyon ritkán követik erőszakos cselekmények ezeket a szavakat – ezt a következtetést 10 ezer esettanulmányból vonták le a kutatók. Ezért ahelyett, hogy a káromkodást egységesen károsnak vagy erkölcstelennek tartanánk, inkább azt a kérdést érdemes magunknak feltenni, hogy milyen kommunikációs célokat érünk el a káromkodással? Vagyis ebben az esetben a gyerek miért használja vajon a tabu szavakat, mi a célja velük? A mélyebb megértés sokkal hatásosabb, mint a tiltás a gyereknevelésben – és az emberi kapcsolatokban általában.
Természetesen a negatív káromkodások közé soroljuk a zaklató, bántalmazó, rasszista, diszkriminatív tartalmú szavakat, amiket mindenképp tiltólistán kell tartani, világossá tenni a gyerek számára is, hogy nincs helye egyáltalán semmilyen helyzetben, hogy ilyen szavakat használjon.
Ha a káromkodás pozitív hatásait keressük, akkor meg kell említeni, hogy segíthet a szorongásoldásban és még fájdalomcsillapító hatása is van bizonyos helyzetekben. Nem véletlen az, hogy ha belerúgunk a szék lábába, akkor a fél lábon ugráláson túl még válogatott csúnya szavak is elhagyják a szánkat. Egy kutatás során önkéntes egyetemistákat kértek arra, hogy egy vödör jégbe merítsék a kezüket, közben káromkodniuk kellett. A másik csoport egyetemistának pedig káromkodás nélkül kellett a kezüket a jeges vödörben tartani. A kísérletből az derült ki, hogy abban a csoportban, ahol káromkodtak, négyszer jobban elzsibbadt a résztvevők keze, ami nagy mértékben csökkentette a fájdalmat. A csúnya szavak stresszcsökkentő, szorongásoldó hatására pedig már egy egész terápiát is felépítettek, amit a F**k it! – B… meg! terápia néven ismerhettünk meg. Ennek lényege tulajdonképpen a „leszaromság” elsajátítása, azaz, hogy minél kevesebb felesleges dolog miatt stresszeljük magunkat, ehhez pedig a káromkodás erejét hívja segítségül.
fotó: getty images
A káromkodás és a gyerekek fejlődése
Fehér Tibor Dániel klinikai szakpszichológus, a Tanulásdiagnosztika munkatársa kérdésünkre elmondta, hogy a káromkodás a szocializáció során alakul ki gyerekeknél, azaz a társadalom a saját szókészletére tanítja meg a gyereket. „Beszélhetünk elsődleges vagy korai szocializációs színterekről – ez a »mondtam már, hogy ne káromkodj a gyerek előtt« –, valamint beszélhetünk másodlagosról – mondta el a szakember. – Ez már jóval tágabb, ebben benne vannak csoportok, mint »hazahozza az óvodából« vagy egyéb társadalmi kontextusok. Nyilván mindegyik máskor másként kap kitüntetett szerepet, például serdülőkorban a kortárscsoportok szerepe felülértékelődik a családi kapcsolatokhoz képest, és, ha olyan közeggel azonosul a fiatal, ahol a káromkodás jobban jelen van, akkor jobban felerősödik. De kisgyermekkorban még a nukleáris, azaz szűk család az elsődleges.
Nézzünk például egy olyan családot, ahol az öt-hatéves fiú elkezd nagyon azonosulni az apjával. A szülő észreveszi, hogy csökken a rivalizációs feszültség köztük, csökken az anya szeretetéért vívott harc, olyan munkát akar választani, mint apa, úgy akar öltözködni, és így tovább. Nyilván ez a példa nagyon sztereotip, állatorvosi ló, de az jól látszik benne, hogy az azonosulás egy fontos hatás általában a gyermek fejlődésében, így a káromkodás alakulásában is. Ez a kapcsolat érzelmileg telített jó esetben, elég sok olyan kapcsolódási emléke van a gyermeknek a szülővel, ami pozitív kicsengésű volt, egy ilyen személlyel sokkal könnyebb azonosulni, és így az ő szóhasználatával is, szemben egy olyan kapcsolattal, aminek nincs hasonló érzelmi töltete.”
A szakember szerint nem kell megijedni a gyerek káromkodásától, mert sok esetben a gyerek egyszerűen csak szavakat hall maga körül, amiket megismétel:
Nem faxon jön a mennyből a mentális lexikon, benne hogy mit szabad mondani és mit nem. A gyermek az egyre bővülő szó- és kifejezéskészletét próbálgatja, és a környezet visszajelzései során kialakul, hogy mit használ utána, mit nem. A káromkodás is ilyen.
És az se mindegy, hogy ha megjelenik a káromkodás, akkor annak milyen a színezete, ez időben és térben eltérhet – tette hozzá a szakember. – Egy példa a pszicholingvisztika és a szociolingvisztika határterületéről: nincs belekódolva az északibb népekbe, hogy a személyt magát szidják a káromkodás során, a déliekben pedig, hogy inkább a hozzátartozóit. Ahogy az se, hogy régebben szakrális tartalmúak voltak a káromkodások, mára inkább szexuális tartalmúak. Adott időben adott közegben más kerül jobban gátlás, kioltás alá.”
Fehér Tibor Dániel fontosnak tartja azt is szem előtt tartani, hogy a káromkodás területe összefügg az érzelem- és indulatszabályozás fejlődésével: „A verbális agresszió alatt gyakran csak káromkodást értünk, de a káromkodásokban akár tartalmában akár szóhasználatában megmutatkozhat a másik megsebzésére irányuló szándék.” Ahogy érik a gyerek, egyre több mentális kontrollal rendelkezik jó esetben az indulati élet felett, ezzel pedig csökkenhetnek a káromkodással kisülő feszültségek, megtanulja érettebb módon feldolgozni az indulatokat.
Ha a szülő azt látja, hogy ez nem oldódik, akkor akár saját kompetenciában is megpróbálhatja csökkenteni a káromkodásoknak az előfordulását Például annak a jutalmazásával, amikor olyan szóval él, ami elfogadható annak a közegnek a számára.
De, ha ez időben nem csökken, sőt kifejezően bántó éle van a káromkodásoknak, akkor kérhet segítséget.” Javaslata szerint a nevelési tanácsadás használhat ebben az esetben, vagy egy pszichodiagnosztika során meg lehet nézni, hogy van-e valami olyan belső konfliktus, ami ennyire a felszínen tartja a káromkodásokat.
„Érdemes odafigyelni akkor is, ha a szülő azt tapasztalja, hogy a gyermek »kontrollálatlanul« káromkodik – mondta el Fehér Tibor Dániel. – Tehát amikor nem arról van szó, hogy volt például egy érzelmileg felfokozott helyzet, és azt látta maga körül, hogy ilyenkor ezt vagy azt el lehet ereszteni. Nem minden esetben, de az obszcén vagy társadalmilag nem elfogadott szavak önkéntelen kimondása (ez a coprolália) a tik zavarok jele is lehet. Ezzel persze véletlenül sem azt akarom mondani, hogy minden fokozott káromkodás esetén a szülőnek a Vadaskert Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia felé kell venni az irányt, és hogy a gyermeknek biztos kombinált vokális és multiplex motoros tik zavara van, hanem ha több akaratlan mozgás vagy szavak kimondása, ismétlése van jelen, vagy folyamatos torokköszörülés, morgás, nyögés és emellett jelennek meg hasonló akaratlanul, ám folyamatosan obszcén szavak, akkor érdemes utánanézni.”
