Az internetezőkkel osztotta meg történetét egy elkeseredett amerikai nő, aki egy évtizede van együtt barátnőjével és úgy döntöttek, összeházasodnak. Bár ők csak egy szolid szertartást terveztek, a nő anyósa mindenképp valami extrát akart.
„Találtunk egy remek helyszínt, amit díszíteni sem kell különösebben. Felhívtuk a szüleinket a jó hírrel, ám a menyasszonyom anyja teljesen át akarta venni az irányítást” – idézi a Yahoo az elkeseredett nőt.
Az anyós kitalálta, hogy a sokadizigleni ír rokonság miatt ír tematikájú esküvőt tartsanak, amihez meg is rendelte a lóherés kiegészítőket. Mikor a pár ebből nem kért, onnantól az anyós minden döntésüket kritizálni kezdte.
Végül kitalálta, hogyha nem lesz rendes esküvői torta, akkor majd ő vesz bolti süteményeket és azt szolgálják fel. Hiába mondták a házasulandók, hogy ők macaront szeretnének, a rámenős anyóst ez nem hatotta meg és tényleg beállított az esküvőre egy tálca bolti süteménnyel.
„Csúnya, fehér lapos sütemény volt, ami a nevünk között volt megrepedve” – emlékezett vissza a nő. „Mondtam a feleségemnek, hogy tüntesse el a sütit, én pedig az esküvőm hátralevő részét azzal töltöttem, hogy ne legyek ilyen dühös.”
A netezők persze kiálltak a friss házasok mellett, volt, aki azt kérdezte, ki visz tortát valaki más esküvőjére. Más azt tanácsolta, hogy küldjenek egy macaronból álló köszönőajándékot a ”kedves mamának”.