nlc.hu
Család

X-Faktor: Gáspár Laci és Herceg Erika gigavitája

Gáspár Laci és Herceg Erika vitájától zengett az X-Faktor stúdiója

Nagyon összeugrottak az egyik versenyzőért a Táborban.

Az X-Faktor Tábor első napján a versenyzőválasztás többször is vitába torkollott a mentorok között. Amikor Herceg Erika átengedte ByeAlexnek Serbán Szebasztiánt, megtudta, hogy Gáspár Laci is lecsapott a versenyzőre, így teljesen kiborult.

Herceg Erika

Folyt a harc a mentorok között a versenyzőért – Fotó: Sajtóklub

Én most alakítom ki azokat az embereket magam körül, akikben tudok hinni, és akikért tudok küzdeni, és akikből tudok valamit csinálni” – vezette fel Alex, mire Erika közölte, hogy ő is akarja Szebasztiánt, de végül úgy vélte, a fiatal tehetségnek jobb helye lenne a mentortársánál. “Úgy éreztem, hogy neki sokkal nagyobb szüksége van arra  a zenei stílusra, amit Alex képvisel” – indokolta utólag a kamerák előtt.

Időközben Gáspár Laci is bejelentkezett Szebasztiánért, erre Alex átengedte neki, mondván nem akar önző lenni. Amikor Laci már bejelentette a versenyzőnek, hogy hozzá fog kerülni, akkor esett le Herceg Erikának, hogy ő bizony csak Alex kedvéért mondott le a fiúról. “Én a Lacinak nem adtam volna” – fakadt ki az újdonsült mentor, mire Gáspár Laci azt a következtetést vonta le ebből, hogy Erikának csak az volt a fontos, hogy ellene legyen.

Akármit csinálok, az rossz. (…) Saját magadtól nem tudlak megmenteni” – vágta Erika fejéhez Laci.

Alex Lacinak adott igazat, szerinte Erika csupán túlreagál helyzeteket. Az énekesnő azonban továbbra is csak mondta és mondta, hogy őt bizony kihagyták a döntésből, pedig nagyon szerette volna elvinni Szebasztiánt. 

Erika, most már fejezzük be!” – szólt rá erélyesen Gáspár Laci.

Puskás Peti így kommentálta később a kamerák előtt a mentorok nézeteltérését: “Ha lennének tányérok az asztalon, de szerencsére poharak vannak, akkor már röpködtek volna tányérok“.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top