Neked szól a levél, pszichopata exem!
Tisztában vagyok vele, hogy hivatalosan nem vagy pszichopata, nem kell rögtön belekötni minden szavamba, ahogy régen is tetted. Érzésre azonban pont olyan volt veled lenni, mintha egy pszicho emberrel lettem volna, akinél sosem lehet tudni, milyen reakció várható tőle. Pszichopata voltál abból a szempontból is, hogy nulla empátiával fordultál felém a legnehezebb pillanatokban is, és eltaszítottál, amikor támaszra lett volna szükségem életem párjától.
Tényleg azt hittem, hogy megtaláltam benned az igaz szerelmet. Talán pont ezért is tudtál olyan óriási rombolást végezni az önbizalmamban. A fájdalom, hogy nem vagyok elég jó, sosem tudok neked megfelelni, a mai napig éget, ha rád gondolok. Pedig az elején olyan szép volt a kapcsolatunk, úgy éreztem, soha nem szeretett még így senki, és soha nem szerettem még így senkit. Odavoltál értem, legalábbis ügyesen elhitetted velem, hogy én vagyok a világod közepe, akiért a csillagokat is lehoznád az égből.
Már a megismerkedésünk utáni első héten elhangzott tőled, hogy szerelmes vagy belém, és ilyet még soha senki iránt nem éreztél.
Meg persze én vagyok az első, akinek megnyíltál, és az összes excsajod idióta volt. Már itt gyanút kellett volna fognom, hogy egyrészt túl gyors a tempó, másrészt meg az sosem stimmel, ha valaki sokat szidja az exeit. De nem figyeltem az intő jelekre, inkább elmerültem abban az álomban, amit kivetítettél a szemem elé, hogy mi leszünk a világon a legboldogabb szerelmespár.
Nyílt levél a pszichopata exhez (Kép: Getty Images)
Az összesen öt évig tartó kapcsolatunk alatt egy kezemen meg tudom számolni azokat a heteket, amikor boldog voltam veled. A kezdeti mézesmadzag után, amikor hirtelen egy hónap múlva összeköltöztünk a nagy szerelemben, már elkezdődtek a manipulációk részedről. Addig minden ruhában csodálatos voltam neked, ruha nélkül meg egyenesen vadítónak tartottál, ám az összeköltözésünk után elkezdtél megjegyzéseket tenni a ruháimra. Először csak annyit, hogy nem áll jól az a felső, aztán jött az, hogy túl nagy a fenekem abban a nadrágban, míg el nem jutottunk oda, hogy a stílusom borzasztó szerinted, nem lehet ilyen kurvásan öltözködni, és ellenőrzésed alá vontad a teljes ruhatáramat.
De nem elégedtél meg ezzel sem, azt is mondogatni kezdted, hogy fogynom kéne, nagy a hasam, lóg a mellem, vastag a combom, és amúgy nem akarom feltöltetni a számat?
A végére pedig elértél oda, hogy kijelentetted, hogy nincs gusztusod hozzám nyúlni, örüljek, ha néha rám fanyalodsz az ágyban. Nem óvatoskodtál mások előtt sem, rendszeresen poénkodtál a testem hibáin a barátoknak, öblösen röhögve, megalázva, porrá zúzva az önbizalmamat.
És ez csak a testemre tett megjegyzések közül volt pár, a lelkemre, a gondolataimra, érzéseimre vonatkozó sértéseidet már nem is számoltam egy idő után. Természetesen én hülyeséget beszéltem mindig és nem lehetett igazam. Meg nyilván felfújtam a problémákat és túlérzékeny mivoltommal kínoztalak téged. Sajnálom, hogy ennyit szenvedtél mellettem, nekem a veled töltött öt évet az utóbbi 10 évben sem sikerült teljesen kihevernem. Amikor nagy nehezen kikeveredtem a kapcsolatunkból, rájöttem, hogy nem akarok soha többé ilyen érzelmi függést kialakítani senkivel. Évekig magányosan éltem, akartam új kapcsolatot, de miattad nem mertem közel engedni senkit magamhoz. A jeget két éve törte meg egy csodálatos férfi, aki türelmesen és kitartóan udvarolt, amíg fel nem engedtek a gátlásaim a jelenlétében. Az önbizalmam nem jött helyre teljesen, de megtanultam együtt élni a lelki sérüléseimmel, és idejében elkerülni az olyan pszichopatákat, mint te vagy.
