Épp a minap néztem egy videót, amelyben a keresztény demokrácia fogalmát boncolgatták – amit Orbán Viktor miniszterelnök dobott be a köztudatba, mert szerinte a mi kis országunkban ez az államforma a liberális demokrácia helyett –, erre tessék, jön a hír, hogy a lehető legkevésbé keresztényi törvénymódosításra készülnek a honatyáink: a rászorulókat kivetik a farkasok elé. De legalábbis leveszi az állam a kezét szociális ellátásról, és elhárít magáról minden felelősséget velük kapcsolatban (is).
A hívők helyében felháborodnék
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter közös törvényjavaslatában szépen sorrendbe rakták, hogyan kell majd felelősséget vállalnunk nekünk, hozzátartozóknak és a karitatív szervezeteknek is a rászorulókért az országban. Az állam a sor végére kerül, mossa kezeit, mindez pedig akár azt is jelentheti, hogy mire odakerülne az, akinek szüksége van segítségre, mire megkapja az államtól, jó eséllyel már rég a legrosszabb történt vele. A tervezet szerint:
- „Az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős.
- Ha az egyén a szociális biztonságának megteremtésére önhibáján kívül nem képes, abban – anyagi lehetősége és személyes képessége arányában – a hozzátartozó kötelessége segíteni.
- Ha az egyén megélhetése önmaga és a hozzátartozók által nem biztosítható, a lakóhelye szerinti települési önkormányzat gondoskodási kötelezettsége áll fenn.
- Az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek feladata a szociális biztonságban nem élők felkutatása és – erejükhöz mérten történő – segítése.
- Ha az egyén szociális biztonsága a (4) bekezdésben foglaltak ellenére nem teremthető meg, annak biztosítása az állam kötelezettsége.”
Fotó: MTI / Beliczay László
A törvényben eddig „A szociális ellátás feltételeinek biztosítása – az egyének önmagukért és családjukért, valamint a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl – az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata” – azaz nem volt törvénybe foglalva, hogy a hozzátartozók és karitatív szervezetek vigyék a vállukon a szociális ellátást.
Amihez egyébként – csak halkan kérdezem – nem fizetünk adót? Nem vagyok politikus, de mintha az adónkat arra is fizetnénk, hogy rendes egészségügyi ellátás (aha), normális oktatás (haha), és szociális háló is a rendelkezésünkre álljon az államtól.
Ez utóbbi azt jelentené, hogy ha bajba kerülünk anyagilag, lesérülünk, nem tudunk dolgozni, veszélybe kerül bármilyen okból a megélhetésünk… akkor fordulhatunk az államhoz, amelynek az állampolgárai vagyunk, és a segítségével kikecmereghetünk a gödörből. (Megjegyzem, a hanyatló nyugaton egész sok országban ez így működik a valóságban.)
Bár nem vagyok hívő keresztény, de azért elég jól ismerem a Biblia tanításait, és egyáltalán nem rémlik, hogy Jézus mondott volna olyanokat, hogy „rúgj bele a földön fekvőbe” vagy hogy „terheld addig a családot, amíg össze nem roppan”. Egyszerűen nem fér a fejembe már évek óta, hogy egy keresztény demokráciában mégis hogyan mehetnek a törvényhozóink az intézkedéseikkel egyre durvábban a keresztény tanítások ellen? Mármint az igazi kereszténység ellen. A hívők helyében nagyon felháborodnék – már rég –, hogy a kereszténységgel takarózik egy olyan kormány, amelyik nem hajlandó segíteni a szegényeken, rászorulókon, sérülteken… szóval épp azokon, akik Jézusnál menedéket találtak a Bibliában.
Segíts magadon, az állam nem segít
De ha hagyjuk is a keresztény hozzáállás hiányát, nem hánytorgatjuk fel, mert már sokszor csalódtunk úgyis az elmúlt években, akkor is marad egy nagy halom kérdés a fejünkben a törvénymódosítás kapcsán. Például rögtön a sorrenden is fennakadhatunk, mert mégis hogy van az, hogy az állam csak a legutolsó, legszükségesebb esetben segít a rászoruló állampolgárain? Mi következik ezután? Eltörlik a nyugdíjat? Vagy az egészségbiztosítást? Mit jelent az, amikor a szociális ellátásból ki akar vonulni az állam? A sorrend a következő lesz, ha segítségre van szükséged:
- először oldd meg magadnak, de ezt úgysem tudod megtenni, hiszen segítségre van szükséged,
- akkor menj a hozzátartozóidhoz, de ha ők is elszegényedtek már vagy nincsenek,
- akkor fordulj az önkormányzathoz, amitől már rég elvették az anyagi forrásokat,
- úgyhogy keress fel egy karitatív szervezetet, akik túl vannak terhelve már most is,
- így aztán a legvégső esetben, az előző körök megtétele után mehetsz az államhoz, ha még mindig életben vagy.
Sajnos nem túlzás azt mondani, hogy „ha még életben vagy”, ugyanis elég csak józan paraszti ésszel belegondolni, hogy ez az öt kör milyen irdatlan sok idővel jár. Ha csak az állami bürokráciát vesszük – és az az utolsó kör –, akkor szinte biztos, hogy évek telnek el a krízishelyzettől az állami szociális ellátásig.
Hány elutasított kérelem, megalázó helyzet kell majd ahhoz, hogy a bajban meg tudjanak kapaszkodni a rászorulók? Tényleg az a megoldás, hogy még nehezebben elérhetővé tesszük az amúgy is eléggé elérhetetlen segítséget számukra?
Egyébként nem lenne óriási gond mindezzel, ha amúgy az állam biztosítaná, hogy az állampolgárok, a hozzátartozók, az önkormányzatok és a karitatív szervezetek is a megélhetéshez elég pénzből gazdálkodjanak. Erről persze szó sincs, az infláció és a rezsi az egekben (az önkormányzatoknak tízszeres áron megy a gáz!), a bérek a béka segge alatt, mennek tönkre a családok, lejtőre került az életszínvonal, és az állam ahelyett, hogy a rászorulók után nyúlna, még lök is rajtuk egyet lefelé az ilyen törvénymódosításokkal.
Önkéntesek ételt osztanak Budapesten a Hős utcában lakó rászorulóknak (Képünk illusztráció – MTI/Balogh Zoltán)
Hozzátartozók sorakozó!
A „legszebb” ebben a tervezetben, hogy miután azt írja, hogy segíts magadon, rögtön a családod nyakába varrja a felelősséget. Szerencsétlen hozzátartozók általában küzdenek a saját életükkel, igyekeznek életben tartani a gyerekeiket, nem éhen halni a fizetésükből és valahogy megteremteni ezekben a vérzivataros időkben a létbiztonságot a legszűkebb családnak. És akkor jön ez a törvény, amiben nem látjuk pontosan meghatározva a hozzátartozót, ennyi erővel lehet az utoljára négyéves korodban látott unokatestvéred is, aki kopogtathat majd az ajtódon, hogy neki segítség kell, te pedig köteles vagy segíteni. Bár egy ideje már létezik a szülő- és rokontartás, de ebből a törvénymódosításból az sejlik fel előttünk, hogy ezek szabályai és kritériumai enyhülni fognak, és jóval több követeléssel érkezhetnek majd hozzánk a rokonok segítségért, mint eddig.
Ráadásul pont most tervezik módosítani erről a törvényt, amikor mindennek egekbe repült az ára? Az egy hete még 1600 forintos WC-papír ma már 2200 forint, és mire megjelenik ez a cikk, lehet, hogy 3000 forint is lesz?
Komolyan még több anyagi terhet kell tenni a családok nyakába? Ez lenne a híres családbarát politika, amire annyira büszkék odafenn?
Természetesen nem azzal van a probléma, hogy a családtagjainkon segíteni kell, hiszen ezt magunktól is megtesszük, ha valaki hozzánk közelálló rokon bajba kerül, netán rászoruló lesz. Visszük neki a húslevest, és még a kanapénkon is meghúzódhat, ha nagy a szükség, mert ez a normális reakció egy családban. De mindezt nem akarjuk kiterjeszteni a sosem látott, vagy esetleg épp mérgező, bántalmazó, vérszívó rokonokra, akiket nem véletlenül tartunk távol magunktól. Egyáltalán nem akarunk semmit tőlük, maximum a védekezés jut eszünkbe róluk, még pont az kéne, hogy egy nap követelőzve megjelenjenek az ajtónkban, hivatkozva a törvényre, mert ők rászorulók.
Igaz, nem túl keresztényi ez a hozzáállás részünkről, ez van, tanulunk a kormánytól sokat ebben a témában. Szörnyen hangzik, de igazából ez a felelősséghárítás ment a szociális (egészségügyi és iskolai) ellátásban eddig is, csak nem volt egyértelműen törvénybe foglalva. Az állam eddig sem igazán nyúlt a rászorulók után, és ha nincs haszna egy embercsoportból, akkor simán otthagyja az út szélén. Hiába a sok szép kampányszlogen és plakát, a tettek beszélnek, nem a szavak.