nlc.hu
Család

Négyéves kisfiú mentette meg édesanyja életét

Apró hős: négyéves kisfiú mentette meg édesanyja életét

Édesanyja időben megtanította neki, mit kell tennie, ha baj van.

Egy augusztusi napon Wendy Cocker úgy döntött, megtanítja 4 éves fiának, hogyan kell felhívni a mentőket, ugyanis előfordulhat, hogy az ő jelenlétében kap majd rohamot, és jó, ha tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy segíteni tudjon anyukájának.

Másnap Wendy Cocker nem érezte jól magát, és amikor megpróbálta elérni férjét, összeesett. Monty szerencsére azonnal tudta az előző nap tanultak alapján, hogy mit kell tenni, és a mentősök szerint nagyon összeszedetten viselkedett, ügyesen válaszolt a kérdésekre, jó és pontos tájékoztatást adott. A tasmániai mentőszolgálat később egy oklevéllel jutalmazta meg a kis hőst.

Mentős a mentőautóban

Fotó: Pexels

Danielle Masters mentős elmondta, 15 éve van szolgálatban, de a munkája során ez volt az első alkalom, hogy egy 4 éves gyerek kért tőlük segítséget, és a történtek után úgy döntött, az ő gyermekeinek is megmutatja, mit kell tenni vészhelyzetben. 

(via My Modern Met)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top