nlc.hu
Család

Így ragaszkodik a villanyórához a nem fizető bérlő

Három éve nem fizeti a rezsit és a bérleti díjat, és most azt is megakadályozta, hogy a szolgáltató leszerelje a lakás villanyóráját

Kis híján romba döntötte a lakást és milliós rezsitartozást halmozott fel három év alatt a bérlő, akinek a felesége már az ötödik gyerekét várja, és márciusig esély sincs arra, hogy kitegyék a lakásból.

Nemrég egy kis reménysugár csillant meg Hurton Tamás főbérlő előtt, amikor az áramszolgáltatónál elérte, hogy hosszú idő után végre szedjék le a villanyórát, mivel albérlői a rezsit már évek óta nem fizetik, és csak az ELMÜ felé 2,5 milliós tartozást halmoztak fel. A szolgáltató szakemberei megjelentek a lakásnál, ám az albérlő nem engedte be őket, sőt fenyegetőzni kezdett. A kihívott rendőrök hatására egy kicsit visszább vett, de a helyzet nem oldódott meg, ugyanis polgári ügyről lévén szó és nem került sor tettlegességre, a rendőrség nem avatkozhatott közbe. A szolgáltató szerelői dolgukat végezetlenül távoztak, így a lakás tulajdonosa tovább élhet abban a rémálomban, ami már három éve tart, miután egy fiatal párnak kiadta az ingatlanát – írja a Blikk.

Villanyóra

Képünk illusztráció (fotó: Getty Images)

A tulajdonos a szolgáltatóval békéltető tárgyalást kezdeményezett, mivel bizonyítékai vannak rá, hogy a tartozás nem az ő hibája, ám mivel tudják, hogy a munka- és jövedelem nélküli bérlőtől pénzt nem fognak látni, rajta próbálják inkább behajtani.  A bérlő kijelentette, hogy a lakásból kommandósok sem tudják őt elvinni, ráadásul elismert, hogy már a szerződés aláírásakor is tudta, hogy nem lesz pénze a rezsi és a bérleti díj fizetésére. Junghaus Gusztáv magánnyomozónak annyit sikerült elérnie, hogy egy új bérleti szerződést írjon alá, amiben már van kiköltözési záradék is. Mivel a bérlőnek négy gyermeke van, és most várják az ötödiket, a jogszabályok miatt most amúgy sem lehetne őket az ingatlanból kitenni. A záradék értelmében azonban a tulajdonos már hivatkozhat arra, hogy márciusban már el kell hagyniuk a lakást, ahol sok milliós tartozást halmoztak fel, bérleti díjat sem fizettek, ráadásul egy alapos felújítást is végezni kell utánuk, mert az ingatlan már katasztrofális állapotba került.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top