A napokban a Föld lakossága elérte a nyolcmilliárdot. Hogy pontosan ki az, akivel elértük ezt a létszámot, azt nem olyan könnyű megmondani, mint mondjuk azt, hogy Magyarországon melyik újszülött az év első babája, és ennek több oka is van, amire később majd kitérünk. Könnyen lehet, hogy egy fülöp-szigeteki kislány, Venice Mabansag a bolygónk nyolcmilliárdodik lakosa, de az is lehet, hogy a dominikai születésű Damien nevű kisfiúé ez a cím, amire rajtuk kívül még több százezren pályáznak.
Persze leszünk még ennél sokkal többen is, az ENSZ legutóbbi, idén júliusban kiadott népesedési előrejelzése szerint
- 2037-ben várhatóan már kilencmilliárd lakosa lesz a Földnek,
- 2100-ra meghaladjuk tízmilliárd főt,
- a csúcs 2080 körül lesz 10,4 milliárdnál,
bár vannak modellek, amik szerint nem lesz tapasztalható ilyen mértékű növekedés.
A fenti számokból is jól látszik, hogy a növekedés mintha lassulna, de ugorjunk egy kicsit vissza az időben. A Homo sapiens megjelenésétől számítva nagyjából 300 ezer évbe telt, mire egymilliárdan benépesítettük a Földet. Ez 1804 körül volt, ebben az évben fedezték fel a morfiumot, ekkor adta elő először nyilvánosan Beethoven a harmadik szimfóniáját Bécsben.
Innentől felgyorsultak az események, 123 évvel később már kétmilliárdan voltunk, további 33 évvel később hárommilliárdan, ez a szám 1974-re négymilliárdra, 1987-re ötmilliárdra, 1999-re hatmilliárdra nőtt, és csupán 12 év múlva elértük a hétmilliárdot. Arról, hogy minek köszönhető ez a tempójú népességnövekedés, arról már rengeteg szó esett, többek között az egészségügyi ellátás fejlődése, a higiéniai körülmények javulása, a mezőgazdaság iparosodása is hozzájárult ehhez. Vagy ahogyan Natalia Kanem, az ENSZ Népesedési Alapjának vezetője nyilatkozta
a nyolcmilliárd fő azt jelenti, hogy fejlődtek az egészségügyi rendszerek, megnőtt az emberek várható élettartama, kevesebb lett a csecsemőhalandóság, és azon nők száma, akik belehaltak a szülésbe.
Mennyi az annyi?
Amit fontos tudni, a növekedés nem egyenletesen fog végbemenni az egész bolygón, az ENSZ szerint 2050-ig várhatóan nyolc országban lesz ez jelentős, név szerint a Kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK), Egyiptomban, Etiópiában, Indiában, Nigériában, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken és Tanzániában. Nyolcvan év múlva vagyis 2100 környékén pedig a világ népességének fele a következő országokban fog élni: India, Kína, Nigéria, Pakisztán, a Kongói Demokratikus Köztársaság, az Amerikai Egyesült Államok, Etiópia, Indonézia, Tanzánia és Egyiptom.
Mindehhez hozzá kell tenni, hogy azok a szakemberek, akik a népesedéskutatással foglalkoznak, nincsenek könnyű helyzetben, ahogyan a meteorológusok, ők is csak jósolni tudnak, ez részben arra vezethető vissza, hogy az adatszolgáltatás nem tökéletes, vannak olyan régiók, ahonnan nehéz megbízható információkat gyűjteni, ez főként a háborús konfliktusokkal és humanitárius válságokkal sújtotta országokra jellemző. De például egészen addig, amíg Kína nem változtatott az egygyermekes politikán, sok gyerek nem jelent meg a hivatalos statisztikákban, amíg el nem kezdtek iskolába járni, vagyis a születési adatoknál megbízhatóbbak voltak az oktatási statisztikák.
Jelenleg egyébként Kína a Föld legnépesebb országa több mint 1,4 milliárd lakosával, de népessége várhatóan hamarosan csökkenni fog , sőt a csökkenés talán már meg is kezdődött, és vannak, akik szerint India hamarosan beelőzi. Persze nem Kína az egyetlen, aki a Föld népességének növekedése ellenére veszít a lakosságából, az ENSZ becslései szerint ma a világ népességének mintegy kétharmada olyan országban vagy területen él, ahol a születési arányszámok nem elegendőek a népességszám fenntartásához, és
az előrejelzések szerint 2050-re mintegy 61 ország vagy terület népessége 1 százalékkal vagy annál is nagyobb mértékben fog csökkenni.
Az ENSZ szerint 2050-re Bulgáriában, Lettországban, Litvániában, Szerbiában és Ukrajnában 20 százalékos vagy azt meghaladó csökkenés várható. Mindez persze nem csak a születésszámokra vezethető vissza, a kivándorlás is fontos tényező. Adataik szerint jelenleg 281 millió ember él más országban mint ahol született, és ez 128 millióval több, mint 1990-ben volt. Többségük ezeknek az embereknek gazdasági okokból hagyta el otthonát, de több 31 millióan vannak, akiknek menekülniük kellett. Bizonyos országokban, ahol csökken a népesség a születések számának visszaesése miatt, a bevándorlók segíthetnek megállítani a népességcsökkenést, de például Kelet-Európában nem ez a helyzet.
És a világszervezet szerint más jelentős változások is várhatóak, ugyan a koronavírus-járvány miatt 2019 és 2021 között a születéskor várható élettartam csökkent 1,7 évvel, de alapvetően a következendő évtizedekben azért további emelkedésre lehet majd számítani. Míg most a 65 éves korúak várhatóan még átlagban 16,3 évvel élhetnek tovább, addig 2050-ben már 19,8 évvel. Az ENSZ becslései szerint egyébként a 65 évesek aránya a 2022-es 10 százalékról 2050-re 16 százalékra emelkedik, és ez a szám nagyjából kétszerese lesz az 5 év alattiakénak, és körülbelül ugyanannyi mint a 12 év alattiaké.
Egy Sri Lanka-i férfi az élő népességszámlálót figyeli 2022. november 15-én (Fotó: Thilina Kaluthotage/NurPhoto via Getty Images)
A demográfiai változások komoly kihívások elé állítják a nemzeteket, azért arra kérik az öregedő népességű országokat, hogy a probléma kezelése érdekében alakítsák át állami programjaikat, beleértve a társadalombiztosítási és nyugdíjrendszerek fenntarthatóságának javítását, az egyetemes egészségügyi ellátás kialakítását és a hosszú távú ápolási rendszerek létrehozását.
Az elöregedő népesség azonban nem feltétlenül jelent gazdasági katasztrófát. Vegyük például Japánt. „Ez a világ legidősebb országa, 48 éves átlagéletkorral, amire még soha nem volt példa az emberiség történelmében. És még mindig nagyon erős a gazdasága” – fejtette ki Vegard Skirbekk, a Columbia Egyetem munkatársa, a Decline and Prosper! című könyv szerzője. Hozzátette, nem jó, ha csak az arányokra koncentrálunk, szerinte az, hogy az elöregedésnek milyen hatásai lehetnek a társadalomra, a lakosság egészségi állapotától is függ.
A megoldás nem a termékenység növelése, hanem az egészségbe való befektetés
– mondta Skirbekk. Az általa és kollégái által kidolgozott számítások szerint Japán nem áll rosszul, ellentétben például a kelet-európai országokkal, ha csak erre a mérőszámra összpontosítunk.
Mindeközben a más régiókban más trendek uralkodnak, a szegényebb, fejlődő országokban a népesség gyorsan növekszik, és ez különösen az élelmezés szempontjából lehet problémás. Ne felejtsük el azt sem, hogy a klímaváltozás is a fejlődő országokat sújtja a leginkább, és bár a világ népességnövekedésének nagy része a legszegényebb országokban koncentrálódik, de ezek kibocsátási rátája lényegesen alacsonyabb a gazdagabb országokénál, miközben valószínűleg aránytalanul nagy mértékben szenvednek az éghajlatváltozás hatásaitól. Ahogyan a Qubit kiemeli cikkében, annak a 830 millió embernek, aki ma egy vagy annál is több napig nem tud enni, 89 százaléka a szubszaharai Afrikában él, és a súlyos vízhiánnyal küzdő országok fele is ezen kontinensen található, a helyzetet pedig súlyosbítja a klímakatasztrófa erősödése, illetve a gazdasági válság.
„Nem lehet ugyanazokkal a megoldásokkal élni, hiszen míg az átlagéletkor Európában 41 év, a szubszaharai Afrikában ez 17 év. Fontos szerepet kell játszania a népesedési politikában a reprodukciós jogoknak, és fontos, hogy szilárd adatokra építkezve tartsuk szem előtt az emberek és bolygónk érdekeit” – jelentette ki Natalia Kanem.
Újszülöttek egy pradeshi kórházban, Indiában (Fotó: Anindito Mukherjee/Getty Images)
A népességnövekedés és a fenntartható fejlődés közötti kapcsolat összetett. A gyors népességnövekedés megnehezíti a szegénység felszámolását, az éhezés és alultápláltság elleni küzdelmet, valamint az egészségügyi és oktatási rendszerek lefedettségének növelését. Ezzel szemben a fenntartható fejlődési célok elérése, különösen az egészségügyhöz, az oktatáshoz és a nemek közötti egyenlőséghez kapcsolódó célok, hozzájárul a globális népességnövekedés lassításához.
Fenntartható ez?
Rendszeresen felmerül a kérdés, hogy bolygónk hány embert képes eltartani. Thomas Malthus angol demográfus és közgazdász volt az egyike azoknak, akik hangsúlyozták, hogy a Föld erőforrásai nem végesek, ami komoly problémákhoz vezethet. Ő úgy vélte hogy míg népességnövekedés mértani sorozat, míg a létfenntartási cikkek gyártásának növekedése számtani sorozat szerint alakul, ami a nyomor és éhezés növekedéséhez vezet. Igaz, vannak szabályozó tényezők, mint például a háborúk, a járványok és egyéb katasztrófák, és persze mi magunk, aktívan tehetnénk az ellen, hogy „túl sokan legyünk”, de úgy vélte, ösztöneink erősebbek. Elmélete nem állta ki az idő próbáját, de tény, a Föld erőforrásai tényleg nem végesek.
A becslések széles skálán mozognak, de egy 2020-as tanulmány szerint az élelmiszertermelés jelenleg csak 3 milliárd emberről képes gondoskodni anélkül, hogy a bolygó alapvető határait átlépnénk. Ha azonban változtatunk azon, hogy mit és hol termesztünk, ez a szám közel 8 milliárdra emelkedhet, a húsfogyasztás és az élelmiszerpazarlás csökkentése pedig 10 milliárdra növelheti ezt az értéket. Vagyis
sokat segítene az, ha a meglévő erőforrásokat – nagyon egyszerűen fogalmazva – okosabban használnánk fel.
Egyes források szerint a bolygó fenntarthatóan képes lenne eltartani 8 milliárdnyi olyan embert, akinek ökológiai lábnyoma nem nagyobb 1,6 hektárnál. Viszont jelenleg az egy főre vetített ökológiai lábnyom világátlagban 2,75 és 3 hektár között van, és hangsúlyoznánk, hogy ez csak az átlag, sok fejlett országban ennél magasabb ez a szám, a Telex szerint egy átlagos magyar ökológiai lábnyoma is 3,8 hektáros, azaz több mint a duplája a még fenntartható 1,6 hektáros értéknek.
Tömeg a mumbai metróban (Fotó: Indranil Aditya/NurPhoto via Getty Images)
Joel Cohen, a New York-i Rockefeller Egyetem kutatója is kifejtette, ha matematikailag elegendő élelmiszer is áll rendelkezésre nyolcmilliárd embernek, így is 800 millióan krónikusan alultápláltak a bolygón, Jennifer Sciubba, a Wilson Center kutatója ezt a problémát úgy fogalmazta meg, hogy sokkal inkább az emberiség viselkedése van hatással a bolygónkra, mintsem a népességünk száma, és hasonló húrokat pengetett Vanessa Perez-Cirera, a Világerőforrás Intézet (World Resources Institute) vezetője is, aki szerint ennek a vitának nem az emberek számáról kellene szólnia, hanem arról, hogy tudjuk az erőforrásokat gazdaságosabban és méltányosabban elosztani.
Sylvia Lorek, a Helsinki Egyetem oktatója és a németországi Fenntartható Európa Kutatóintézet elnöke szerint is sok minden függ attól, hogyan osztjuk meg erőforrásainkat, és főként a legtöbbet fogyasztó gazdag országok lakosainak kellene, hogy a jelenlegi fogyasztási szokásaink nem fenntarthatóak. Az elmúlt években Lorek és más szakértők sokat foglalkoztak azzal, hogyan tudnánk úgy beérni kevesebbel, hogy az életminőségükből ne kelljen leadni. Abban, hogy a dolgok változzanak, pedig sok szerepe van a politikusoknak, a döntéshozóknak, és nekik is át kell értékelniük magukban, hogy a fejlődés és növekedés mit jelent.
Az emberek hihetetlen alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, és megtalálják a módját, hogy ez működhet. A kihívást az jelenti, milyen gyorsan változtatunk
– mondta John Wilmoth, az ENSZ Népesedési Osztályának igazgatója.
